Szolgálat 77. (1988)
Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!
Ki lehet lelkivezető? Egy spanyol szakteológust idézünk: „Alapelvként ezt kell mondanunk: mindenki lehet lelkivezető, és mindenkinek azzá kell lennie. A Szentlélek felhasználhat és fel is használ mindenkit, hogy építse a Testet. Mindnyájan .próféták' vagyunk (vő. LG 34). Nincs egy olyan kiválasztott, aki diktálja a többieknek a törvényt és tanácsokat osztogat. Isten lelke által mindnyájunknak szolgálnunk kell egymás tökéletesedését“ (C. Perez-Milla, Dire- zione spirituale, Roma, 1981.223. o.). Cím, kinevezés, megbízatás stb. még senkit sem tesz lelkivezetővé. Minden érett keresztény férfi és nő lehet lelkivezető, vagyis testvérének barátja Krisztusban. A lelkivezetés szolgálatára való meghívás hozzátartozik a keresztény küldetéséhez. Alkalmasságának összetevőit fentebb láttuk. önként adódik a kérdés: kinek van szüksége lelki vezetésre? Már említettük gondolatmenetünk elején: az ember párbeszédre, kommúnióra született, önmagát csak másokkal való kapcsolatában tudja megvalósítani. Senki sem sziget, még a remete sem. Aki életét tette föl arra, hogy Jézust kövesse, — minden megkereszteltnek ez az élethivatása! — annak állandóan azt kell cselekednie, amit Jézus: keresni az Atya akaratát, tetszését. Mivel élete a „myste- rium inquitatis", a gonoszság misztériumának küzdőterén zajlik, Istennel való állandó párbeszédben kell fürkésznie, miben áll — az adott pillanatban — az Atya akarata, mi szolgál tetszésére. Fontosabb azonban a pozitív indíték: Istent soha nem szeretheti eléggé a keresztény ... A szeretetben, a kommúnió- ban szakadatlan növekednie kell, s ebben a növekedésben többszörösen támogatnunk kell egymást. A testvéri segítség a lelki vezetésben kristályosodhat ki. Életünk egy-egy korszakában vagy akár folyamatosan is mindnyájunknak szüksége lehet rá. Adott pillanatban intenzívebbé válhat, de lényegében végigkíséri egész életünket, összekapcsolható a gyónással, de tőle függetlenül is gyakorolható. Formái tágabbak, mint a szentségi kiengesztelődés; meghaladja a bűnbánat és a bűnbocsánat kereteit. A nők mint lelkivezetók A következőkben néhány olyan keresztény nő alakjára szeretnénk rávilágítani, akik Jézus követésében alázatos szeretettel és hűséggel végezték és végzik a lelki vezetés szolgálatát. Teljes képet nem rajzolhatunk, hisz az olyan színes és gazdag, mint az Egyház 2000 éves története! Ritkán gondolunk arra, hogy Jézus első lelki vezetője édesanyja, Mária volt. Tőle kapta meg a gyermek Jézus élete első éveiben azt az emberi melegséget, gondoskodást, gyöngédséget, amely megalapozta személyiségének kialakulását. Gyermeket még soha nem szeretett annyira édesanya, mint Jézust a Szeplőtelen Szűz! Ebben a bensőséges szeretet-légkörben alakította ki Mária gyermeke első istenképét. A Gondviselő, a szerető Anya arca először Mária mosolyában jelent meg a kisfiú előtt. A gyermek számára Mária jelentette az abszolút biztonságot. Általa lett otthonos ebben az életben, az ő szépségé44