Szolgálat 77. (1988)
Tanulmányok - Női sorsok női szemmel: - Anna Haiden: Segédmunkásnők ipari üzemekben
hát, hogy túlterheli magát, ő maga lép túl teljesítőképessége határain. Pusztán a csekély keresettöbblet vagy inkább az önérzet ösztönözné erre a bevetésre? Minden ember — így a munkásnő is — igényli, hogy néha legyen sikerélménye. Szerintem mindig el kell ismerni a teljesítményt, bárkitől és bárhonnan is jöjjön az! Az előbbiekből adódik egy második kérdés: Hogy viselkedik a társadalom, a család, az élettárs az egyszerű munkásasszonnyal, anyával szemben? Legtöbbször — sajnos — csak megnehezíti életét, társadalmi beilleszkedését; ahelyett, hogy elismeréssel adózna ennek a többszörös teherrel megrakott aszonynak. Aki már a saját bőrén tapasztalta, csak az tudja, milyen kevésre becsülik a „segédmunkásnőt“ a hivatalokban, az orvosi rendelőben s egyebütt. A társadalom alapsejtjében, a családban is elvárják, hogy a nő, az anya, a munkásasszony kenyérkereső legyen, de nem méltányolják rendkívüli kemény bevetését, egyszerű életformáját. Nehézségek adódnak a gyermekekkel vagy az élettárssal? Nem sokáig keresik a bűnbakot: mindenért az asszony a hibás. Ezeket a negatív kortüneteket megfontolás nélkül és szívtelenül a nők megváltozott társadalmi szerepének rovására írják, s nem is gondolják, hogy hamis a magyarázat. Elfelejtik, hogy a nők is isten teremtményei, akiknek saját gondolataik és értékrendjük van. Kétségtelen, hogy aki elfogadja a kereszténység alapértékeit, az teherbíró képessége határáig megpróbálja elviselni a feszültségeket, ha élettársával kapcsolatban nehézségek merülnek fel. Vajon helyes addig várni türelemmel, míg csak szét nem bomlik saját egyénisége? Helyes, ha — amint gyakran megesik — a gyereket használják fel a partner, az élettárs megsebzésére? Nem felelősségteljesebb-e — bár gyakran nehezebb — meghatározott esetben őszinte s világos döntést hozni? Rendkívüli megterhelést okoz a magányos nőnek, hogy ha a vázolt helyzetek következtében a gondjaira bízott fiatalkorú személy fejlődése megzavarodik, s büntetendő cselekményt követ el. A társadalomnak ilyen esetben elsősorban segíteni s nem ítélkezni kell, hogy a szorult helyzetbe került fiatalok ismét hasznos és békés állampolgárok legyenek. Legtöbbször azonban a dolgozó anya, aki már amúgy is azzal vádolja magát, hogy csődbe jutott, szemrehányást, szerencsésebb esetben csak jótanácsokat kap polgártársaitól. Mintha azok megjegyzései hasznára lennének, s kisegítenék a bizonytalanságból és a gondból! Fáradsággal és bajokkal teli munkás mindennapjaiba bezárva, tehetetlenségének tudatában várja az igazán együttérző és cselekvő segítséget. Tisztelt hallgatóim! Ne tagadják meg támogatásukat tőlünk, munkásasszonyoktól, főleg azoktól, akik egyedül nevelik gyermekeiket. Ritkán van alkalmunk arra, hogy nyíltan és őszintén terítékre tehessük gondjainkat és szükségeinket. Kolléganőim nevében is szívélyes köszönetemet fejezem ki a rendezőknek, akik lehetőséget adtak arra, hogy ezt itt megtehettem. (Az Osztrák Lelkipásztori Napokon elhangzott felszólalás. Becs, 1987. dec. 28-án) 2 17
