Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Női sorsok női szemmel: - Boór Márta: Nők a nőgyógyász rendelőjében

Minden nő életében kritikus korszak a változó kor. Az 50. születésnap mindnyájunk életében mérföldkő. Még sincs ok az aggodalomra. Nagyanyáink úgy gondolták, hogy ebben az életszakaszban természetes rendeltetésünk a depresszió, a hőhullámok, az álmatlanság, örülök, hogy a modern orvostudománynyal segíthetek asszonytársaimnak. Persze még küzdeni kell a hormonkezeléssel szembeni előítéletek ellen. Könnyű és kényelmes dolog „beletörődni a valtoztathatatlanba“, elhagyni magunkat, felhagyni a szellemi érdeklődéssel és testmozgással, a férjet csak eltűrni — és ráadásul sajnáltatni magunkat.

Tudatosítsuk sajátos női hivatásunkat, hogy testünkben-méhünkben élethalál forrása lehetünk, és Isten teremtő ereje rajtunk keresztül árad ki a világra!

Fájdalmak között születtünk, vajúdva szülünk gyermekeket. Sok asszony sajnálja, hogy császármetszéssel hozta világra magzatát, és nem élte át tudatosan a szülést. Nincs nagyobb öröm, mint kimerültén, vajúdások között meghallani az újszülött első kiáltását. Ilyenkor mintha a titokzatos Isten mutatná meg rejtett arcát.

6.

Végeredményben a nőgyógyászati gyakorlat is alátámasztja, hogy az ember osztatlan egész, test és lélek, anyag és szellem, teremtmény, akiben felcsillan Isten. Ha beteg a lelke, az egész ember szenved, testében is, és fordítva. A mondottakból nem következik, hogy minden betegség kizárólag lelki eredetű, és a lelkivezető vagy pszichoterapeuta meggyógyíthatja. Fontosnak tartom, hogy a lelkigondozó szorosan együttműködjék a szakorvossal, amit persze könnyebb sürgetni, mint megvalósítani. Ismerje a pap az orvosi és lélektani szempontokat, de ne igyekezzék az orvos vagy a pszichológus helyére lépni, ha nincs erre szakképesítése. Mint papnak e nélkül is megvan az egész embert kitöltő küldetése. Az különösen káros, ha az igehirdető meggyőző morálteológiai gondolatmenetek helyett tudománytalan nézetekkel (pl. a „hormonok veszélyességével“} igyekszik indokolni az egyház erkölcsi tanítását. Minden szakorvos, főleg a nőgyógyász is rászorul jól képzett és mély lelki életet élő papok támogatására. Nemcsak a nap-nap után felvetődő orvosi etikai kérdések közös megbeszélését ajánlom; ebben még morálteológiailag tájékozott világiak is segíthetnek. Ennél lényegesebb az igazi és nem neurotikus bűntudatban élő ember kiengesztelése a jóságos Istennel, aki érdemeinkre és bűneinkre való tekintet nélkül újra és újra hív a vele való közösségre. Sok nő érez magában bűntudatot, és szíve mélyén sejti, hogy ettől csak Isten és az ő szolgája oldozhatja fel. Ha mi nőorvosok, lélekgyógyászok és gyóntató papok egymással együttműködve, egymást kiegészítve, így gyakorolnánk hivatásunkat, akkor a nők újra otthonukra találnának az egyházban.