Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Női sorsok női szemmel: - Boór Márta: Nők a nőgyógyász rendelőjében

ni az anyámmal, mert nagyon vallásos.“ Mintha megütöttek volna, úgy néztem rá. Istenem, gondoltam, most segíts! Ez a lányka nem alkothat rólad és a Te barátaidról ilyen képet a szívében. „Nagyon kérem — mondtam neki nyomatékosan — próbáljon beszélni az édesanyjával és egy hét múlva jöjjön vissza.“ Sokat gondoltam rájuk — imáimban is — egész héten, s mikor bejöttek rendelőmbe, mosolyogva közölték, hogy számíthatnak a szülők lelki és anyagi támogatására.

Bizalmatlanság, félelem, rettegés lepi el azokat az asszonyokat is, akik 40—42 évesen esnek teherbe. Az asszony 40. életévétől ugrásszerűen emelkedik a magzati rendellenességek valószínűsége. A mai orvostudomány segítségével a terhesség elején meg lehet állapítani, hogy egészséges-e a magzat vagy nem. A szülők döntenek, hogy vállalják-e a fogyatékos gyermeket. Nekünk, nőgyógyászoknak az a kötelességünk, hogy közöljük velük a döntésüknél figyelembe veendő tényeket. Ők döntenek, és azok az orvosok, akik esetleg az állam által előírt törvényes keretek között hajlandók eljárni. Katolikus meggyőződésünk a bontakozó élet nagyobb tiszteletére kötelez bennünket, mint az állami előírások, amelyek a társadalmilag elfogadható legkisebb közös nevezőn alapulnak. Végső soron arról van szó, hogy szabad-e manipulálnunk vagy halálra ítélnünk más leendő vagy érett ember életét. Ugyanakkor ki ítélhetne el egy anyát, egy apát, mert nem érzi elég erősnek magát egy testileg vagy szellemileg fogyatékos gyermek ápolására és felnevelésére, főleg, ha még más gyermekek is rászorulnak.

Rendelőmben megismertem egy négygyermekes anyát, aki 43 éves korban lett újból terhes, és nyugodtan, szelíden utasította el a szülés előtti korismé- zés (prenatalis diagnosztika) lehetőségeit. „Nem, nem akarom előre tudni, hogy sérült-e magzatom vagy nem — mondta akadozva —, bízom a jóságos Istenben, hogy akármilyen lesz, erőt és szeretetet önt belém felnevelésére.“ A mai napig csodálom hitét, bizalmát, amellyel Isten kezébe tette sorsát. Ilyenkor villan fel bennem sürgő-forgó mindennapi életemben valami és megtorpanok. Szinte megbizonyosodom az evangéliumi kijelentés igazságáról: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelkében kárát vallja“ (Mt 16,26). — Isten egészséges gyermekkel ajándékozta meg az asz- szonyt.

5.

Milyen reménykeltők és félelmetesek az orvostudomány felfedezései a mesterséges megtermékenyítés terén! (Vö. Mérleg, 87/2. 149—174. o.) Szerintem itt elsősorban az emberi kapcsolatok minősége mérvadó. Mennyire kétélű a gyermek utáni, minden áron való vágy! Szerintem az a dörftő itt, hogy menny- nyiben vezet bennünket a szeretet és nem a hírvágy, ezúttal egy ritka „áru“, a gyermek megszerzésére. Egy nőnek — biztos — a legnehezebb lemondani az anyaságról, mert ez szíve legmélyebb vágya!

14