Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Dicenti Gyula: Nevelő diploma nélkül

don viszonyulnak a saját és a fogadott gyermekeikhez, ami súlyos sérüléseket idéz elő a gyermeki lélekben. A férj természetszerűen magának is kíván pár órát a feleségtől; az „idegen gyerek“ hamar megérzi, hogy a mama mégsem csak őt szereti. Azt sem látta kivitelezhetőnek, hogyan szervezze meg a „házak“ háztartását, ha egyeseknél a férfi is keres, másutt meg csak az SOS- vezetőség biztosítja a „családi kiadásokat“? Leginkább pedig arról volt meggyőződve, hogy minden gyermeknek — főképp az árva és lelkileg sérültnek — mindenekelőtt anyára van szüksége: ennek a szeretete gyógyítja meg fájó szívüket, és sarjaszt új reményt s biztonságérzetet bennük. Mindennek a kiegészítőjeként azt kívánta, hogy az SOS Gyermekfaluk vezetése családos férfi kezében legyen: az jelképezze az apát.

1952-ben még pár házat építettek az imsti SOS-faluban, ezenfelül „községházát“, óvodát, mosodát, varrodát, barkácsoló műhelyet és raktárát. Kicsi de igazi tiroli falu lett tíz házzal, ahol 16 mama lakott 90 gyerekkel és néhány „bácsival és nénivel“, akik a központi épületekben szorgoskodtak.

Az imsti SOS-falu sikerei új lendülettel töltötték el Gmeinert. Ez szükséges is volt, mert új SOS-falvak lebegtek lelki szemei előtt, s biztosítani akarta azok anyagi alapjait. Remek érzékkel a fővárosban, Bécsben kezdett toborozni újabb támogatókat, s az ország minden fontosabb újságjában közölt híreket a falu életéből. Az eredmény nem maradt el. Pár éven belül eszméje meghódította az egész világot. 1987 elején már több mint 200 SOS Gyermekfalu, 140 SOS-ifjúsági ház és leány otthon (az SOS-falukból kinőtt serdülők számára), 260 egyéb ifjúsági intézmény (Mezőgazdasági Szakintézet, Gyógypedagógiai Intézet stb.) működött.

Még fontosabb azonban, hogy ezrek („mamák“ és „nevelők") szívében gyújtotta meg az önzetlen szeretet lángját: szenteljék életüket a gyermekek, főleg az elhagyott gyermekek nevelésére.

Évek múltával egyre több nemzetközi kitüntetésben részesült. Diszdoktorrá avatták, érdemrendekkel tüntették ki, s mint korunk apostolát, ünnepelték, örült, hogy elgondolása helyes volt, mert gyermekek ezrein segített.

Sikerében döntő szerepe volt személyiségének. Lelkesedését példaadása szavatolta. Meg tudta szerettetni munkatársaival egyik legfőbb elvét: nem elég csak kötelességet teljesíteni; aki igazán szeret, az nem méricskél, mindenét adja! Ezért maradt Gmeiner is egész életén keresztül „bregenz-i hívő paraszt“, — ahogy mondogatni szokta. Az 1964-ben alapított „Nemzetközi SOS Gyermekfalu" szervezettől kapott végül fizetést, hisz valamiből neki is élnie kell. De aki Innsbruckban, egyszerű lakásában meglátogatta, elcsodálkozott szerény életmódján. Naponta együtt imádkozta az SOS-falu mamáival és sokezer gyerekkel azt az imát, amelyet ő szerkesztett az első falu számára, s amelyet minden Isten-hívő, legyen az mohamedán, hindu, zsidó vagy keresztény, szívből zenghet: „Mennyei Atyánk! Neked ajánljuk közösségünk minden tagját, s lélekben egyesülve mindannyian kérünk: Óvj me'g minket, s mutasd meg nekünk a helyes utat...“ Nélkülözhetetlennek tartotta a vallásos nevelést; mély tisztelettel viseltetett minden vallással szemben. Ezért rendelte

58