Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Dicenti Gyula: Nevelő diploma nélkül

telenül. „Hogy képzeli ez a 28 éves fiatalember, akinek megfelelő képzettsége sincs? A szociális ügyeket mi intézzük! Mi tudjuk, mi kell a gyerekeknek. Nekünk már van tapasztalatunk. Ehhez milliókra van szükség" stb.

Egyesek álmodozónak, mások prófétának tartották. Az egyházi szervek azért odafigyeltek munkájára, és az innsbrucki esperesi hivatal megbízta a kerület ifjúsági csoportjának vezetésével. Bár nagy megterhelést jelentett tanulmányai mellett, vállalta a feladatot. Elgondolása, terve azonban nem hagyta nyugton: meg kell mentenie az elhagyott gyermekeket. Magántársaságot fog tehát alapítani, amelynek tagjai orvosok, gondozónővérek, nevelők lesznek. A társaság nevét is kigondolta: Societas Socialis (Szociális Társaság), amit SOS-nek rövidített. Ezek a betűk a tengeren végveszélybe jutott hajók vészjelzésének (Save Our Souls) nemzetközi rövidítése. „Árva gyermekek segélyegylete“ lett az alcím. Egyik ügyvéd barátja elkészítette az egylet jogszabályzatát. 1949 tavaszán megtartották az első közgyűlést, s a nyár folyamán hivatalosan bejegyzett társaság lettek. Alapító tagjait főleg egyetemi hallgató társai köréből toborozta, s az első adomány a saját megtakarított pénze, 600 schilling volt. Hozzájárulási ívek segítségével próbáltak támogatást szerezni. Ha havonta mindenki csak egy schillinget adna, micsoda összeg állna rendelkezésére, hajtogatta Gmeiner. Hát még, ha egy telket is tudna szerezni! Még Fritz Haider is álmodozónak tartotta, mikor közölte vele, hogy írni fog Tirol és Vorarlberg minden polgármesterének, bocsássanak egy telket az SOS Gyermekfalu rendelkezésére. S amit senki nem várt — Gmeineren kívül — bekövetkezett: júliusban Imst városka polgármestere igennel válaszolt. Persze se víz, se villany- vezeték nem volt a domboldalon, de még csak út sem vezetett oda. Gmeinert azonban már semmi sem tarthatta vissza. Imstben fölfedezte egyik katonatársát, aki építész volt. 1949. december 2-án alapkő-letételt ünnepeltek. Mégiscsak ő volt a realista?

Nemhiába hangoztatta: „A gyermekeken nem a szép szavak, hanem a tettek segítenek". S a másik nagy igazsága: „Ahol gyermekek éheznek, ott kenyérre, nem pedig világmegváltók jámbor mondásaira van szükség".

Realista volt akkor is, amikor elindult ezen a tövises úton. Legtöbb keserves percét a szociális és társadalmi intézmények okozták. Nem akartak belenyugodni, hogy a menhelyi nevelésnél eredményesebb módszerek is léteznek, vagy legalábbis megtermékenyíthetik azt. Rémmesébe illő, miképpen próbálták elgáncsolni Gmeinert. Detektíveket küldtek ki, hogy figyeljék magánéletét, a rendőrséggel lepecsételtették a barakkot, ahol munkatársai dolgoztak, s zároltatták folyószámláját. Cikkek jelentek meg ellene az újságokban, de Gmeiner soha sem védekezett, sőt mindig készen állt együttműködni mindenkivel: „Egyetlen egy támadásra sem válaszoltam, az újságcikkek is hidegen hagytak. Nem indítottam pert becsületsértés miatt, soha nem ütöttem vissza, s nem is fogok. Művemért dolgozok; az elhagyott gyermekeként. Ezért harcolok, s vetem be minden energiámat. A támadások nem fognak megtántorítani.“ A szeretet fűtötte.

56