Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Luc Aerens: Katekézis és megtérés

magam vagy munkatársaim tapasztaltunk. Ne felejtsük el, hogy az idő lényeges tényező ezen a területen: legtöbb esetben éveken keresztül követhettük nyomon a megtérteket és családjuk tagjait.

Megkereszteltek megtérése az iskolai katekézis által

Leggyakrabban megkereszteltek megtérését tapasztaltuk, mégpedig rendszerint a gyermekkatekézis alkalmából, ritkán serdülőknél, néhányszor a felnőtteknél. Beszélhetünk tehát keresztség utáni megtérésről, jóllehet ez a kifejezés magyarázatra szorul.

A megtérés klasszikus sémáját ugyanis a következő lépésekkel vázoljuk: A vallástalan környezetben felnőtt egyén vagy család felfedezi az evangéliumot, felfedezi Krisztus személyét, s a katekézis révén felkészül a keresztség- re. Ez a klasszikus séma azonban ritkán fordul elő a szokásos katekézisnél, ahol a már megkeresztelt gyermekek vagy felnőttek részesednek hitoktatásban. Az is igaz, hogy legtöbbször „szociológiai“ keresztségről van szó: a gyermekek nagy része nem tudatosítja magában, hogy meg van keresztelve. Kérdezze meg csak a hitoktató az iskolában: „Ki van már megkeresztelve?“ A gyermekek nagy része nem tudja ... s megkérdezi a szüleit! Csodálkozva mondják a következő hittanórán: „Szüleim azt mondták, hogy engem már megkereszteltek!" Vagyis sok gyereknek semmi kapcsolata sincs Krisztussal, nem gyakorolják vallásukat, nem tudatos bennük a lelki élet és az Egyházhoz való tartozás.

Ezek a megkeresztelt gyermekek életük első vallásos élményeit a katekézis folyamán szerzik. Egyesek elfogadják, hogy evangelizálják őket; megnyílnak Krisztus és az Egyház örömhírére, világképük átalakul és számukra Jézus valóban a Feltámadott lesz. Hisznek, imádkoznak s új hitük szerint cselekszenek.

Ez a „megtérés“ egyedül csak azért fogant meg lelkűkben, mert kateké- zisre jártak. Az ilyen gyermekek ugyanis eddig nem álltak semmilyen kapcsolatban az Egyházzal, s csak a hitoktatás és a gyermek-lelkipásztorkodás hozta meg bennük a változást (ha az utóbbi működik a hitoktatás kiegészítőjeként). Sok ilyen elemi iskolás gyermek képe merül föl előttem: többek között egy leánykáé, aki egyedül lett hívő családjában, ahol még három testvére is él. Eszembe jut az a kisfiú, akit a hitetlen szülők a nagymama kérésére kereszteltek meg, s aki — a nagyszülő halála után — teljesen kereszténytelen környezetben nőtt fel.

Számos gyermek helyzete elevenedik fel emlékezetemben, akiket valóban megkapott első elemista korukban a Názáreti Jézus, s akiknél a hitoktató volt a lelki átalakulás gyújtópontja. De a megtérés nem egy nap munkája, nem is egy meghatározott időé. Mily sokan morzsolódnak le a serdülőkor veszedelmei között, néhány évvel azután, hogy találkoztak Krisztussal... Véglegesen hagyták el? Bizonyára nem, ha útjukon ismét találkoznak élő és éltető tanúkkal.

44