Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Fényesi Márk: Keresztény önnevelés
Fényesi Márk KERESZTÉNY ÖNNEVELÉS „Hogy lehet egy pap ilyen goromba és kapzsi?“ — halljuk néha a rosszalló, csodálkozó kérdést. S hozzáfűzik: „Pedig fiatal korában még nagy lelkesedéssel tanította a fiatalságot“. „Legyetek szentek, törjetek a magasba, ne elégedjetek meg a középszerűséggel“ mondogatta tanítványainak. A családi tanácsadók gyakran elgondolkodnak azok helyzetén, akik az „utolsó szalmaszálba“ kapaszkodva keresik föl őket fogadóórájukon. Miután a panaszos kiöntötte szívét, a tanácsadó rendszerint felteszi a kérdést: Milyen volt a házastársi viszony az esküvő után, úgy 10—20 évvel ezelőtt? A leggyakoribb válasz: „Hát igen, az első időben elég jól ment még minden, nem hiányzott a szerelem sem, hisz ezért házasodtunk össze. De ma már kibírhatatlan a helyzet.“ S csak úgy zúdul a vád és keserűség a házastársra. Amikor pedig a tanácsadó azt próbálja megtudni, hogy mit tett a panaszos a kezdeti boldogság megőrzéséért, rendszerint egy csodálkozó tekintet és fejmozdulat a válasz: „Én? Hát éltem rendesen, hoztam a pénzt a házhoz. Mit tehettem volna mást?“ Mindkét példából az derül ki, hogy a vázolt élet másképp is alakulhatott volna; a szép virág ízetlen, férges gyümölcsöt termett. Mindnyájunkat fenyeget a veszély, hogy helytelen, rossz vágányra csúszhatunk. Az elején még csak apró gyengeségeket engedünk és bocsátunk meg magunknak, s észre sem vesszük, hogy eltávolodtunk az igazi céltól. Amikor rádöbbenünk arra, hogy milyen messzire sodródtunk, már félünk visszakanyarodni, másokat vádolunk balsorsunk miatt. Lehangoltan éldegélünk, azzal vigasztalva önmagunkat, hogy „már megszoktam“, „én már így vagyok". Nem merünk, nem akarunk megváltozni. Az ember a másikon keresztül jut el saját énjéhez A nevelés lényege az erkölcsi értékrendszer s az ennek megfelelő belső magatartások kiformálása, melyek segítségével egyre emberibb és harmonikusabb életet élhetünk a közösségben. Az élet kezdetén főleg külső hatások teszik lehetővé, hogy felfedezhessük és magunkévá tehessük az igazi értékeket és kialakíthassuk a helyes magatartásokat, viselkedésformákat. Ennek éltető gyökere a nevelőinkből (elsősorban szüléinkből) kiáradó szeretet és bizalom volt. Megszületett az a bensőséges kapcsolat, amelyben megnyílt a szívünk szavaik és példájuk befogadására. Martin Buber találóan foglalja össze a nevelés első alapelvét: „Am Du wird der Mensch zum Ich“, vagyis az ember saját énjéhez a másikén keresztül jut el. A kívülről jövő, másoktól egyengetett nevelés legfőbb célja az, hogy fokozatosan kezünkbe vehessük életünk irányítását, felelősségteljes alakítását, s 35
