Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Fényesi Márk: Keresztény önnevelés
képesek legyünk továbbfejlődni az egyre változó feladatok és körülmények között. Tudjuk elmélyíteni és gazdagítani értékrendszerünket, s megszilárdítani a jóra való készséget. Természetesen gyermekkorunkban is aktív tényezői, alanyai voltunk nevelésünknek; együttműködésünk, igenlő válaszaink nélkül semmi eredményt sem válthattak volna ki bennünk a legkiválóbb külső hatások sem. Bizonyos értelemben tehát a gyermek esetében is beszélhetünk önnevelésről. A szorosabb értelemben vett önnevelés feltételezi, hogy a külső nevelők hatására már kiépült az értékrendszerünk. Eléggé tudatos és tárgyilagos énkép alakult ki bennünk, túljutottunk a kiforratlan, zavaros szakaszon, amelyben még kielégületlen ösztönök és vágyak uralták szívünket, s azok kapcsoltak a világhoz. Felismertük saját képességeinket, erőforrásainkat, és elismertük, hogy vannak hozzánk hasonló, de egyszersmind a mi érdekeinktől független, maradandó értékek: embertársaink. Felfedeztük, hogy a valódi boldogság ezen a földön „távolságot", lemondást is követel, s átéltük, hogy az igazi szeretet kölcsönösséget tételez fel és teremt. A felnőtt önnevelése elsősorban nem külső befolyások ösztönzéséből ered. Legalábbis nem ettől kellene függnie. Ugyanakkor azonban nem nélkülözheti a „másik" énjét. A „te" sem hiányozhat életéből. A „te" központi érték marad minden nevelésnél, mert a felnőtt személy is csak a másik énjén keresztül, annak a hozzájárulásával képes kikerülni a köldöknézés veszélyét s buktatóit. A keresztény hit gazdag, fölülmúlhatatlan és kimeríthetetlen távlatokat nyit meg az önnevelés terén. Mindenekelőtt feltárja azt, hogy a végtelenül szerető Másik, az isteni Te mindent meghaladó mértékben sugározza felénk melegét. Az Atya megteremtette a „külső és mégis legbensőbb" kapcsolatot, amelyik alapfeltétele emberi létünk kiteljesedésének: amíg ezen a világon vagyunk, „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is" (Mt 5,45), szeret mindannyiunkat, megkülönböztetés nélkül és személyesen. Amint a gyermek helyes fejlődésének sarkköve a szülői szeretet megtapasztalása, ugyanúgy alkotja a felnőtt erkölcsi növekedésének forrását az az átélés, hogy Isten személyesen szeret és bízik bennem. Ez a boldogító igazság minden megtérés és lelki haladás kiindulópontja. A keresztény önnevelés elengedhetetlen feltétele tehát, hogy az ember egyre mélyebb és közvetlenebb kapcsolatot tartson Istennel. Engedje leikébe áradni szeretetét! Ezért fordul az Atyához, szemléli Őt, hallgatja Szavát. Benne és rajta keresztül ismerheti fel embervoltunk legmélyebb és leggazdagabb rétegeit. Ellenállhatatlanul vonzódik hozzá, siet feléje, s ebben a szeretet-vonzásban meri önmagát Őneki adni, s mindenkinek, akit ő szeret. Igen sok felnőtt lemaradt saját énjének a felismerésében, nem neveli önmagát, mert nem meri átadni, kiszolgáltatni énjét az örök Másik szeretetének. A gyakorlatban három lépést kell megtennie a felnőtt'kereszténynek, hogy a Másikon keresztül saját énjére találjon. Az ima az Istennel való találkozás kapcsa. Elengedhetetlen tehát a keresztény önnevelésében. Az Atyával való 36
