Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Teleki Béla: Nevelési módszerek keresztény szemmel
Training (1974) és D. Stollberg, Lernen, weil es Freude macht (1982) műveikkel. A családi beszélgetések legalább ilyen fontosak, de valószínűleg még sorsdöntőbbek gyermekeink valláserkölcsi fejlődésére. Vizsgáljuk meg közelebbről a templomban csintalankodó Anna és édesanyja párbeszédét: Anya: Zavar, amikor a templomban izegsz-mozogsz, nem tudok én sem odafigyelni miattad! Anna: Nem szeretek a templomban. Anya: Ja, nem érzed jól magad? Anna: Nem! Nem tudok olyan sokáig ülni. Anya: Belefáradsz az ülésbe? Anna: Igen. Tudod, Anyu, érdekel engem a mise, de az a sok térdelés, ülés, felállás ... ? És olyan melegem van. Anya: Van valami jó elképzelésed, hogyan segíthetnénk ezen? Anna: Hm, talán, ha letehetném a pulóveromat?! Anya: Rendben, ezt megpróbáljuk. Még valami? Anna: Azt sem tudom mindig, mit is kellene ott tennem. Anya: Talán néhány perccel hamarabb érkezhetnénk és előre kikereshetnénk minden imát és éneket. Anna: Jó, jó, és te segítesz, hogy a szentképeket jó helyre rakjam. Akkor könnyen megtalálom, mit kell énekelni. Anya: Természetesen! Az ügyet mindkettőjük megkönnyebbülésére zárhatták le. 5. önálló tanulás Már a csecsemő és kisgyermek is önállóan tanul: ismerkedik tagjaival és kipróbálja, megtanulja használni azokat. Megismerkedik a tárgyakkal: rájön, mi mire szolgál, játszik velük és felhasználja azokat. Mintha önállótlanabbá tennénk gyermekeinket az iskolai nevelés kezdetével, pedig az önállóság a cél. Különösen érvényes ez a vallásos nevelésre. Legyen tehát általános elvünk: amit megoldhat, amit elvégezhet egyedül a gyermek, abban esetleg csak háttérből segítsük! Ezért pl. mondjon már a kisgyermek is egy-két fohászt a családi imában. Az iskolás már maga határozhatja meg az imádság menetét, esetenként ő az előimádkozó is. A hitigazságokkal és a vallási élettel kapcsolatos kérdésekre se adjunk mindig kész válaszokat. Inkább tapasztalatokhoz segítsük a gyermeket és tapasztalatairól beszélgetve vezessük el a vallási következtetésre. Mindig hatásosabb és elevenebb, ha maga jön rá az igazságra és ő talál megfelelő megoldást. Helen Flexner (1962) mondja el egyik esetét: Kisgyermek koromban mondták, hogy nagyapa minden reggel egy-egy órát beszélget a Jóistennel. Egy napon éppen rányitottam. Mozdulatlanul ült karosszékében. Szemeit lecsukta. Tudtam, nem szendereg, most beszélget Istennel. Mintha gyökeret vert volna lábam. Mereven álltam és lélegzetem visszafojtva hallgattam. Arra gondoltam: Ha eléggé odafigyelek, talán meghallhatom, mit 25
