Szolgálat 76. (1987)

Tanulmányok - Németh József: A tanítványok Jézus iskolájában

sza szét“ (Mk 10,9). S ismételten a kicsiket állítja útmutatóul: „Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda“ (Mk 10,15).

A szürke hétköznapi robotból születhet az elégedettlenség, a frusztráció: hiányzik belőlünk valami a boldogsághoz, de nem tudjuk pontosan, hogy mi. Ilyen volt az a fiatalember is, aki Jézust az örök élet elnyeréséről kérdezte. Annak ellenére, hogy megkapta az útbaigazítást és a meghívást az Úr követésére, szomorúan és letörten távozott. A minden irányba „bebiztosított" életmódján nem volt hajlandó változtatni: szerelmes volt önmagába és vagyonába. (A lélektan nárcizmusnak nevezi ezt a magatartást.) Pedig csak az találja meg életritmusát még az üldözések közepette is, aki Jézusért és az evangéliumért kész a lemondásra (Mk 10,28-30).

III. A Jézussal való együttlét záró „egyetemi" tananyaga: A tanítvány — Jézushoz hasonlóan — szabadon, felelőssége teljes tudatában vállalja magára

a szenvedést

A Jeruzsálembe vezető út utolsó szakasza jelentős változást mutat Jézus példájában és tanításában. A szenvedés harmadik megjövendölését Márk így vezeti be: „Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig aggódva követték“ (Mk 10,32).

Jeruzsálem az egyetlen hely, ahol próféta meghalhat. A hívő zsidók azt remélték, hogy ott állítja vissza a Messiás Isten országát. Jézus tudta tehát, mi vár rá Jeruzsálemben, s tudta, hogy halála és Isten népének megváltása elválaszthatatlan. Éppen ezért mintha kerülte volna a várost (Jn 7,1). Pedig csak a nyilvános összetűzéstől óvakodott mindaddig, amíg el nem jött az ő, illetve az Atya órája. Amikor az őszi nap-éjegyenlőség táján, úgyszólván titokban megy fel (Jn 7,10) az ünnepre, minden kihívás nélkül, de teljes öntudattal kívánja vállalni azt, aminek jönnie kell.

Tanítványai érzik: Jeruzsálemben rendkívüli nehézségek várnak majd rájuk, hiszen Jézus részletesen közölte velük, hogy élet-halál konfliktusba került az írástudókkal és főpapokkal. Szenvedésének árnyékai pontosan kirajzolódtak már: kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad (Mk 10,32-34). A tanítványok hallják a szavakat, de teljes horderejűket nem fogják fel. Innét érthető, hogy minden veszély ellenére sem akarják elhagyni mesterüket, sőt részt kérnek maguknak „a dicsőség országában" (Mk 10,37). Jakab és János fogadkoznak: készek inni abból a kehelyből, amelyből Ő is iszik. Erősködnek, hogy nem hagyják el a szenvedés órájában (Mk 14,31), akárcsak Péter, akinek Jézus előre megmondta, hogy háromszor fogja megtagadni őt. Semmiképpen sem akarnak tehát elpártolni mesterüktől. Tudjuk, hogy a keresztrefeszítést is követik messziről (Mk 15*,40-41). Ennek ellenére mégsem lettek — legalábbis Jézus halálának órájában — a szenvedés önkéntes hősei. Nem voltak képesek „felmondani“ a tananyagot.

12