Szolgálat 75. (1987)

Az egyház szava - II. János Pál: Ellentmondások és zavarok az egyensúlyban

AZ EGYHÁZ SZAVA

ELLENTMONDÁSOK ÉS ZAVAROK AZ EGYENSÚLYBAN

A pápa beszéde az általános kihallgatáson, 1986. jún. 18-án

1. Az isteni Gondviselésre vonatkozó 'igazság mindazoknak az igazságoknak összfoglalata, amelyeket a hit tétel fejez ki: „Hiszek egy Istenben, a mindenható Atyában, a mennynek és a földnek teremtőjóben.“ A téma gazdagsága és állandó időszerűsége miatt szükségesnek tartotta a II. Vatikáni Zsinat is, hogy kimerítően foglalkozzék vele, amit kiváló módon meg is tett. A zsinat számos dokumentumában olvashatunk találó utalást a hitigazságra, kifejezetten pedig a „Gaudium et spes“ komstitudióban. Amikor erre rámutatunk, jó összefoglalót is nyújtunk az isteni Gondviselésről tartott eddigi katekéziseinkről.

2. Ismeretes, hogy a Gaudium et spes (GS) lelkipásztort konstitució „Az Egyház és a mai világ viszonyáról“ tárgyal. Első fejezetétől kezdve világos, hogy az egyházi tanítás nem szólhat erről a kérdésről anélkül, hogy vissza ne nyúljon az Isten és a világ viszonyára, végeredményben az isteni gondviselésre vonatkozó kinyilatkoztatott igazságokra.

Azt olvassuk ugyanis: „Az emberek világát veszi tehát szemügyre... Arra a világra tekint, amelyet a keresztények hite szerint szeretetből alkotott és tart fenn a Teremtő. Világunk a bűn szolgaságába süllyedt ugyan, de onnan, a Gonosz hatalmát megtörve, kiszabadította a keresztre feszített és feltámadt Krisztus, hogy Isten terve szerint átalakuljon és elérje teljességét“ (GS, 2.).

Ez a „leírás“ magába foglalja a Gondviselésre vonatkozó teljes tanítást: Istennek örök tervét a teremtményekkel, tervének megvalósítását a történelemben, valamint a világmindenség, különösképpen pedig az emberiség üdvösséget elnyerő, s az idők végén történő beteljesedését a „Krisztusban való előre elrendeltség“ szerint, aki mindennek központja és sarkköve. Más szavakkal megismétli tehát az I. Vatikáni Zsinat dogmatikai kijelentését: „Isten, mindent amit teremtett, gondviselésével óv és vezet, .Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig és a miindenséget üdvösen igazgatja1 (Bölcs 8,1). .Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve' (Zsid 4,13), az sem, ami a teremtmények szabad kezdeményezéséből történik“ (Konstitutio ,De fide1, DS 3003). Már a Gaudium et spes eleje még céltudatosabban veti fel a kérdést, ami témánkhoz tartozik, s egyúttal szívügye a mai embernek: Hogyan egyeztethető össze az Isten országának növekedése és a világ fejlődése (evolúciója)? Ennek a problémának alapelemeit ismertetjük nagy vonásokban, s egyszersmind kiemeljük a zsinat idevágó fontosabb kijelentéseit.

50