Szolgálat 75. (1987)
Halottaink - Merész Gáspár Ferenc O. Cist. (-s -n)
görögkatolikus pap hosszú éveken át a gyóntatója. Ez a jó viszony megszűnik, amikor később ortodox lelkészt küldenek Terebesre. 1967-ben nyugdíjba kényszerítik: nem neveznek ki melléje káplánt. Hogy a lelkipásztori munka ne szenvedjen kárt — filiába és a betegekhez nem tudna idejében eljutni — felajánlja 68 éves korában lemondását. Abban a reményben teszi ezt, hogy olyan plébánost neveznek ki volt káplánjai közül, aki mellett meghúzódhat nyugdíjasként, és tovább végezhet kisegítő papi munkát. De a változás sok keserűséget okozott a plébánián meghúzódó és kisegítő lelkészt munkát vállaló „öreg papnak“. Nagy vigasztalása, hogy aranymiséjén hat nevelt papfia koncelebrálhat vele Jézus Szíve vasárnapján. Az asztali pohárköszöntőt a rangidős papfiára bízzák. A nagykárolyi kastély egyik felirata a mottó: Fide virtute, fámám quaere; közkatonaként áll az áldbzati oltárnál, jó hírnevet csupán becsületes papi munkával szerzett magának. Még ebben az évben új plébánost kapott Terebes annak a volt káplánnak személyében, aki hét boldog esztendőt töltött a plébániáján. Enyhülnek a kiszolgáltatott öreg pap gondjai, de a korral járó betegségek gyakran bekopogtatnak magányos szobája ajtaján. Gyémántmiséjén ismét köszönthettem: a brilliánsok csak kemény csiszolás révén születnek meg a gyémántokból. Megértette és elfogadta. 1985 júliusában még részt vehetett a 10. primicián, amelyet a terebesi templom oltáránál rendeztek a falu szülöttjének. Éveken át már csak szobájában misézett: a plébános először ministrált, majd koncelebrált vele és végül csak áldoztatta naponta. A turterebesi új plébánia emeleti szobájában virrasztanak mellette hűséges hívei éjszakáról éjszakára. Főápolója maga a plébános és áldott lelkű — a háztartást is vezető — özvegy nővére. A szatmári egyházmegye nesztorát az ordinárius temette szentmisével november 22-én. A tágas templomot zsúfolásig megtöltötték a jó hívek. A szatmári papok szinte teljes létszámban jelen voltak. Nem a rövid gyászbeszéd, hanem a halott hosszú búcsúlevele volt a temetés fénypontja. Dr. Cserháti István MERÉSZ GÁSPÁR FERENC 0. CIST. (1915—1986) Gáspár testvérünk „amerikás“ magyar család gyermekéként született Detroitban 1915. március 16-án. Hazatérésük után atyja korán meghalt, édesanyja pedig Egerfar- moson telepedett le és szerény gazdaságának verítékéből nevelte fiát, mígnem az a ciszterci rend oblátusaként a budai Szent Imre Gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait. 1935. augusztus 29-én lett a rend novíciusa, és a zirci Teológiai Főiskola elvégzése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként szentelték pappá 1942. június 21-én. Egyetemi tanulmányai befejezése után, 1943-ban került magyar-latin szakos tanárként a székesfehérvári gimnáziumba. Egyéves megszakítással itt folytatta működését a szerzetes-iskolák államosításáig. Nem volt tanári alkat, inkább a lelkipásztorkodás vonzotta, és tanárként is diákjai vallásos nevelése volt legfőbb ambíciója. Ez a lelkipásztori hajlam jellemezte öt a rend 1950-ben történt feloszlatása után is, amikor a Székesfehérvár-szárazréti lelkészséget átvette. Egészen a rábízott híveknek élt, teljes testi-lelki odaadással. Édesanyja maradék vagyonkájából segített neki kápolnája bővítésében és fölszerelésében, meg a hiányzó plébánia-ház felépítésében. Ritkán található olyan összhang, amilyen a mélyen vallásos anyát bensőségesen buzgó pap-fiával összekötötte. Gáspár testvérünk szíve csak egy anyáért rajongott még jobban. Ez az égi anya, a Boldogságos Szűz Mária volt. A Mária-tisztelet állt lelkiéletének középpontjában és Mária volt életének „vezérlő csillaga“. Ez lelkesítette őt a fatimai Szűzanya tiszteletének Fehérvárait történő föllendítésében és a templomára jellemző mindenhavi máriás zarándoklatok el93
