Szolgálat 75. (1987)
Könyvszemle - Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése (Liptay György)
d< világ felelősségteljes használata és elismerése fejezi ki, hogy hiszünk a Gondviselésben“ (98 o.). A Gondviselésbe vetett hit egyik próbaköve a csoda. Otto Knoch passaui biblikus tanár a Szentírásból igazolja, hogy mind a zsidók mind pedig a keresztények hittel vallották: Isten néha csodás módon is tanúskodik népe vezetéséről, küldöttei megbízatásáról. Az ő csodás belenyúlása a történelembe nem jelenti azonban azt, hogy közvetlenül, a másodlagos okok közreműködése nélkül hozza létre csodás jeleit. Weiss- mahr Béla, müncheni professzor — számunk egyik tanulmányának szerzője — fejti ki, hogyan értelmezhetjük a mai tudományos álláspontok elfogadásával Isten csodás beavatkozásait. A kvantumfizika szerint a természetben adva van bizonyos spontaneitás. Elég tehát feltételezni, hogy Isten ilyen rendkívüli s ezért váratlan eseményeket használ fel arra, hogy személyes félénk-fordulásának, üdvözítő akaratának jelét adja (vö. 144 és 146 o.). Péteri András Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése. Bevezetés az Ószövetség könyveinek irodalom- és hagyománytörténetébe. Szent István Társulat, Budapest, 1986. 747 o. Melyik figyelmes bibliaolvasó ne vette volna észre Mózes 5 könyvében az egyenetlenségeket és akadozásokat, az ismétléseket és a kettős történeteket, az anakronizmusokat? Jól tudtuk azt is, hogy nem örökíthette meg az egyedüli szerzőnek elismert Mózes saját halálának elbeszélését. Nagy általánosságban szólva mégsem kívántuk kritikusan vizsgálni a szent szöveget, hanem használatra készen elfogadtuk a Bibliát az egyház kezéből. Rózsa professzor könyvében nagy felkészültséggel tárja elénk a kritikai vizsgálódás eredményeit. Meggyőződése, hogy a bibliai irodalomtörténet eredményeinek összefoglaló előadásával elősegíti Isten írott igéjének jobb megértését. Bizton is vállalkozhat erre a feladatra a forma- és hagyománytörténet honi viszonylatban egyedülálló ismerete révén. Érdeklődésünket azonnal felkelti a pentateuohus hagyományformáinak tárgyalásával. Megismertet az őstörténet műfajával: jól elkülöníti Izrael monoteizmusát a mítoszok világától, elvezet a történeti etiológia műfaj fogalmához és Előd István Katolikus dogmatikájával vallja: „Nem forrásokra támaszkodó történelemmel van dolgunk, hanem a hitére reflektáló ember okszerű (etiológiai) eszmélődésével.“ Nem idegen az őstörténet elbeszélésétől a monda műfaja sem olyan értelemben, ahogy Gunkel meghatározza: „Népies, a múlt személyeiről vagy eseményeiről szóló, ősi hagyományo- zású, poétikus elbeszélés.“ Hétköznapi gondolkodásunk idegenkedik a monda fogalmától, mert téves általánosítással nem teszünk különbséget a monda, a mítosz, a legenda, illetve a mese között. Sok olvasó lesz hálás a pontos megállapításért, miszerint a monda nem merő kitalálás, nem a fantázia terméke, hanem mint műfaj a hagyományozás módját juttatja kifejezésre olyan területen, ahol történeti pontosságot keresni hiábavaló volna. Értékes meglátások birtokába juttat a könyvnek Próféták c. része is. Ismeretes, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonít a modern szentírástudomány a korai próféták néven számontartott történeti könyvek szerzőségének. Rózsa professzor híven előadja a Biblia papi feldolgozásának deuteronomista, elohista és jahvista hagyomány szerinti taglalását. Elégtétellel olvassuk, hogy akárcsak mi a hitoktatás és az élő igehirdetés során, úgy Izrael népe is mindig a hit szemével nézte a múlt eseményeit: az Ószövetség történetszemlélete és ugyanígy a mi bibliai képzetvilágunk elválaszthatatlanul összekapcsolódik Izrael Istenébe — a magát a történelemben kinyilatkoztató Jahvéba — vetett hittel. Nagy értéket talál az olvasó az ún. nagy és kis prófétákról szóló részben, az oly szép számban található összefoglalások által. Ezekben a szerző a próféták írásainak tartalmi áttekintését és tanításuk ismertetését nyújtja, jóllehet az irodalomtörténeti szempontokat és a kritikai taglalást sem mellőzi. 6 81
