Szolgálat 75. (1987)
Eszmék és események - Szenvedő Isten - szenvedő ember (Pánczél Gábor)
sülni kívánó egyetlen Létező. Szeretetót a végtelenség irányába fejti ki, de megtestesülése révén a végest is ismeri. A velünk azonosuló képessége a szenvedés árán teljesedett be. Avagy miért küldte a földre a Teremtő egyetlen fiát? Miért feszíttette keresztre az ártatlanságot? Célja lett volna a puszta szenvedés? A halál? Nem. Ha az Isten misztériumát keressük, ha a Mindenható végtelenségét akarjuk véges, gyarló, tőle kapott eszközökkel (nyelv, gondolat) körülírni., az Eu- charisztia harmadik, legmélyebb mozzanatát, az áldozatot kell megragadnunk. Itt értjük meg, hogy a Teremtővel azonosulni kívánó ember s az emberré vált Isten közös, — maii terminológiával — kommunikációs jelrendszerének kulcs- fogalma: a szenvedés. A fogalom ilyenszerű értelmezése nem is annyira a teológiában mint inkább költészetben kapott különleges hangsúlyt. Dsida Jenő (ebben az évben lenne 80 éves!) Krisztus versében lehámozza az Üdvözítő alakjára rárakódott szépítő, éppen ezért könnyen hamisító, ferdítő rétegeket, s az igaztilt, a keresztet viselőt, a keresztihordásra alkalmas Istenembert állítja elénk: Krisztusom, én ieveszem képedet falamról. Torz hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy. Ilyen ragyogó kékszeműnek, i lyen jól lakottan derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa. Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló. Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai. Hangod fájó hullámokat kavart, mikor a sok beszéd után rekedten újra szólani kezdték Megtépett és színehagyott ruhádon vastagon ült a nagy út pora, sovány, széltől-naptól cserzett arcodon bronzvörösre gyűlt a sárgaság s két parázsló szemedből sisteregve hullottak borzas szakáiladra az Isten könnyei Szenvedésében és elesettségében „hozzánk hasonló“ tehát! Az Újszövetség legnagyszerűbb és legcsodálatosabb eseménye, az Isten megtestesülése nagy megbasoolást idézett elő, s kétfelé osztotta a kiválasztott népet is, pedig 63
