Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Günter Bleickert: Ábrahám hallgat Istenére

ilyen áldozatot, nincs rá szüksége, az ón Istenem egészen más mint környezetem és a hagyomány istenei, amelyekkel már régóta leszámoltam. S ezzel Istenem — nem úgy ugyan, ahogy én gondoltam, vagy képzeltem, hanem amint valóban van - lényeges lépéssel közelebb jött hozzám!“

A „pótáldozat“: Ábrahám érteni kezd

Ábrahám az utolsó pillanatban, amikor már kész volt arra, hogy fiát Izsákot — aki szívéhez nőtt — Istenének feláldozza, megkapta a megvi'lágosítást, amelyben az Úr angyalának szavát ismerte fel. Itt mutatkozott meg Ábrahám hitből fakadó engedelmessége: jóllehet teljes elszántsággal fel akarta áldozni fiát, mégis nyitva állt az angyal helyreigazító felszólítására. Ábrahám számára az angyal Isten akaratának, magának Istennek felismerését és elfogadását jelentette. Egyszerre tisztává vált előtte, ki az Isten, s mit akar tőle, jobban mondva: ki nem az Isten, és mit nem akar tőle. Egyáltalában Ábrahám ekkor tudatosította magában: Isten, az én Istenem emberszeretó Isten; semmiesetre sem kíván emberáldozatokat.

Azt gondolhatnánk tehát, hogy Ábrahám most már nem is mutat be áldozatot. S mégis, áldozik Istennek. Az áldozati előkészületeket befejezte, a kést kiélesítette, a tüzet már meggyújtotta, igazán lendületbe jött: feláldozza tehát a legelső kost, amelyik fennakadt a közeli bozótban; fia helyett mutatja be égőáldozatként. Az elbeszélésben sehol sincs szó arról, hogy erre megbízatást kapott volna. S mégis úgy látszik, hogy hallgatólagos megegyezés állt fönn: állatáldozat emberáldozat helyett! Kétségtelen, hogy hatalmas — jóllehet csak az első — lépés volt a helyes úton (az ember ugyanis mindig csak lépésről- lépésre mehet előbbre). Felszabadító lépés, mivel Izrael számára ezentúl már fel sem merült a gondolat, hogy Isten emberáldozatot követelhetne. Ne feledjük azonban, hogy mindez jóval háromezer évvel ezelőtt történt. Ábrahám hitből fakadó engedelmességének világtörténelmi jelentősége és felszabadító ereje még világosabbá válik, ha meggondoljuk, hogy a hindu Kalii-kultuszban kivételesen még manapság is találkozunk emberáldozattal, bár ez már régóta tiltott. Az állatáldozatok pedig most is mindennaposak.

Belülről valami ösztönöz, hogy feltegyem a kérdést Ábrahámnak: Miért nem állt meg egyszerűen a döntésnél: nem áldozom fel Izsákot. Milyen meggondolások vezették, amikor helyette a kost áldozta fel? Úgy képzelem, a következőket felelné: „Fogós kérdés, ami zavarba hoz. Megvallom, sok kritika is r'rt emiatt a próféták, főként Ámosz és Izajás részéről. Rövidre fogva: kertelés nélkül elismerem, hogy tévedtem, amikor „pótáldozatot“ mutattam be, mivel Isten nem akar sem ember-, sem állatáldozatot; egyikre sincs szüksége. A próféták helyesen látták, mit kíván Isten: „Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság“ (Ám 5,24); és: „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árváknak s védelmezzétek az özvegyet“» (Iz 1,17). De akkor még úton voltam, nem minden volt oly világos számomra. Úton voltam Iste47