Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Van-e értelme a kérő imának?

kezménye nem mutatkozhat meg a külső anyagi világban. Az ember anyagi lény, és a Teremtőtől joggal elvárható, hogy tiszteletben tartja a saját művét. Ezért nem beszélhetnénk a szó szoros értelmében vett személyes kapcsolatról az Isten és az ember között, ha ez a minket körülvevő anyagi világban nem mutatkozhatna meg.

Abhoz, hogy Imáink meghallgatását lehetségesnek tartsuk, fel kell tehát tételeznünk, hogy létrejön az Isten és az ember között egy önmagában láthatatlan, de következményeiben észlelhető történés, mely az embert valósága egészében érinti. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kérő Imával kísérleteket lehetne folytatni. A kísérletezőnek és az imádkozónak magatartása alapvetően különbözik. A kísérletező kényszerítő jelleggel tudni akar olyasvalamit, ami őt magát egzisztenciájában 'igazán nem érinti. Az imádkozó ember nem akar semmit sem kikényszeríteni, de hite alapján merész bizalommal párbeszédbe bocsátkozik az Istennel: a Teremtő személyéhez fordulva szeretetének jelét kéri tőle. Azt, amiről itt szó van, nagyon jól érzékelteti egy esemény, melyről l'iisieux-i szent Teréz önéletrajzi feljegyzéseiben beszámol:

„Mindenáron meg akartam menteni a bűnösöket az örök kárhozzattól. Hogy felszítsa buzgóságomat, az isteni Mester éreztette velem, hogy ez a vágyam tetszésére van. Hallottam egy Pranzini nevű bűnözőről, akit ötszörös gyilkosság miatt ítéltek halálra és tartani lehetett attól, hogy a bűnbánat hiánya miatt az örök kárhozatba jut. Ezt a végső és jóvátehetetlen szerencsétlenséget mindenáron meg akartam akadályozni. Hogy elérjem célomat, minden lelkiség! eszközt igénybe vettem. Mivel azonban tisztában voltam azzal, hogy önmagámtól semmire sem vagyok képes, váltságdíjul felajánlottam érte a mi Urunk érdemeit és az Anyaszentegyház kegyelmi kincseit. Be kell vallanom: szívem mélyén biztos voltam benne, hogy az Úr meghallgat engem. Mivel azonban úgy éreztem, hogy bátorításra szorulok, hogy folytassam tevékenységemet a lelkek üdvösségéért, gyermekien így 'imádkoztam: .Istenem, biztos vagyok ugyan benne, hogy meg fogsz bocsátani a szerencsétlen Pranzininek; erről akkor is meg lennék győződve, ha se nem gyónna, sem a bánat legkisebb jelét sem adná, ... de ő az első bűnösöm, és ezért csupán a magam vigasztalására bánatának egy jelét kérem tőled.' Imám szószerint meghallgatásra tallált. Papa nem engedte ugyan meg nekünk, hogy újságot olvassunk, de úgy gondoltam, nem vagyok engedetlen, ha a Pranzittire vonatkozó híreket elolvasom. Kivégzését követő napon sietve fellapoztam a La Croix újságot, és mit láttam? Könnyeim elárulták megindultságomat, úgy hogy ki kellett mennem. Pranzini gyónás és feloldozás nélkül ment a vesztőhelyre, ... amikor egy váratlan sugallattól indíttatva megfordult és a feszület után nyúlt, melyet a pap odatartott neki és háromszor megcsókolta a szent sebeket. Megkaptam tehát a kért jelet." ,

Ez az esemény az 'imameghallgatásnak egy jó példája. Egy semleges meg- Tigyelő számára az ima és a megtörtént esemény közötti összefüggés merő

32