Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Van-e értelme a kérő imának?

zés a párbeszédre tőlünk indult volna ki. Mivel azonban a dialógust az Isten kezdte el, mivel a hozzá intézett szavunk mindig csak válasz a hozzánk intézett szavára, ezért tudhatjuk, hogy valóban párbeszédbe bocsátkozhatunk vele. Ebben a perspektívában van helye a kérő imának. Az Isten létének és gondviselő jóságának elismerése és annak megváltása, hogy tőle függünk, hogy rá vagyunk utalva, valamint az a tudat, hogy hozzá való személyes viszonyunk az ő önmagát kinyilatkoztató kezdeményezésén alapszik, teszi lehetővé, illetve késztet arra, hogy kéréseinkkel hozzá forduljunk.

Egy fontos, de kiegészítésre szoruló szempont

Mivel a kérő ima egyik mozzanata annak a dialógusnak, amelyet az Istennel egész életünkön át folytatunk, azért a kérő imával foglalkozó keresztény írók mindig hangsúlyozták, hogy az Isten minden állhatatos és bizalommal hozzá intézett imát valamiképpen meghallgat. Valami tehát mindig történik az ima következtében, ami jelentős a saját üdvösségünk illetve azok üdvössége szempontjából, akikért kérésünkkel hozzá fordultunk. De nem mindig az történik, amit mi kívántunk és nem szükségképpen úgy történik, ahogy mi szerettük volna, mert az Isten jobban tudja, hogy mi válik igazán javunkra.

Ezzel kapcsolatban gyakran kiemelik a következő szempontot: A hitből táplálkozó, az Isten gondviselő jóságát feltételező, a saját teremfményi voltunkat elismerő és állhatatos kérő imának egyik lényeges következménye az, hogy általa készségesebbek leszünk az isten akaratának elfogadására. A kérő ima tehát mindenképpen javunkra válik, amennyiben általa az előzőleg talán elviselhetetlennek tűnő eseményekben — anélkül, hogy önmagukban megváltoznának —, fel tudjuk ismerni az Isten rendelkezését. Ez a felismerés pedig erőt ad arra, hogy elfogadjuk azokat. Ennek pedig az a következménye, hogy ezek az események — mivel viszonyunk hozzájuk alapvetően megváltozott — számunkra már egészen más, sokkal pozitívabb jelentőséggel bírnak, mint azelőtt.

Ez a magyarázat annyiban helytálló, hogy minden hitből fakadó kérő imának lényeges tartozéka a nem mindig kimondott, de mindig hozzáértendő feltétel: „de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd“. És igaz az is, hogy ennek a magatartásnak teljesebb kibontakozása nagy lépést jelent az Isten felé vezető utunkon, és egyben nagymértékben befolyásolja a velünk történő események ránk való hatását. Nem fogadható el azonban az a vélemény, mely a kérő ima hatását kizárólag a bensőnkben végbemenő változásra korlátozza. Mert ha kizárjuk annak a lehetőségét, hogy imánkra adott isteni válaszként létrejöjjön a külső világban az, amire kérésünk irányult, akkor az Isten és köztünk feltételezett párbeszédes viszonyt megfosztottuk minden realitásától. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy az ember nem pusztán szellemi lény, nem csupán bensőségesség, hanem az anyagi, testi, külsőséges valóság lényeges tartozéka. Félreértette tehát az ember mivoltát az, aki az imameghallgatást csupán az ember belső életére vonatkozó eseménynek tartja, de követ31