Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Szentmártom Mihály: A Gondviselésbe vetett hit lélektani vetülete

1. A c s e l ek e d e t e ik szintje: az ember igyekszik úgy élni és dol­gozni, hogy azáltal a teremtett világban létező és felismerhető isteni tervbe belesimuljon. Talán erre utal Jézus is, áréikor így vall magáról: „Azt cselek­szem, amit az Atya akar“, vagy: „Én mindenben Atyám akaratát keresem“. Ez volt Mária hite is: „Legyen nekem a te szavaid szerint.“ Majdnem azt monda­nánk, ez a mindennapi élet hite. Itt Isten gondviselő szeretetét és jelenlétét ismerjük fel a természetes erkölcs és a lelkiismeret jelzései révén. Az ember érzi: helyesen cselekszik és ez betölti életörömmel, életiigenléssel; életét ér­telmesnek látja. 2. A megismerés szintje: túllátni, ráérezni isteni valóságokra olyan helyzetekben is, amikor az ember nem lát világosan, ill. nem látja va­laminek a miértjét. Az ember érzi, hogy Isten valamire hívja ót, de nem lérti miért. Természete tiltakozik. Ez Jézus getszemáni hite. Múljék el tólem ez a kehely, — 'imádkozik. De mégis vállalja a hívást, mert megbízik abban, aki a hívás mögött áll. Ide tartozik az olyan döntések meghozása, amelyek feltéte­lezik a bizonytalan jövőbe nyúló következmények vállalását, ilyenek a hitben vállait papi hivatás, az életre szóló házassági eskü, a hittel vállalt gyermek, amikor a környezet ezt elmarasztalja, vagy amikor a gyermek fogyatékosnak született. Továbbá ide tartozik egy gyógyíthatatlan betegség hívő elfogadása. Szép példája ennek Jont, az életfogytiglani bénaságra ítélt fiatal lány lelki metamorfózisa. Az elfogadás itt nem a belátáson alapszik, hanem a bizalmon. 3. A szeretet szintje: a teljes önátadás, önmagunk kiszolgálta­tottsága minden evidencia nélkül. Ábrahám hite ez, aki kész feláldozni Izsákot, egyetlen reményét. A kereszt hite ez. A halál pillanatában adjuk át így magun­kat a szerető Istennek, hullajtjuk kezébe életünket. Nem kell azonban a ha­lálig várni. Valami ebből a hitből megvalósul minden gyónásban, minden meg­térésben: az ember hiszi, hogy mieden gyarlósága, bűnös mivolta ellenére szereti őt az Isten. A Gondviselésbe vetett hit buktatói A Gondviselésbe vetett hit alapja, esetleg buktatója az Istenről alkotott fogalmunk. Istenképünknek Jézus Istenét kell visszatükröznie: Isten a szeretet. Ez magába foglalja a jóságot, igazságosságot, jóindulatot, de az er- kölosi komolyságot is. Jézus az igazságosságot mindig a szeretet eszközének tartotta, nem pedig sötét erőnek, amely mintegy megkötözi a kegyelem kezét és az ártatlant is bünteti). Talán furcsán hangzik, de az Isten iránti szeretet és a Gondviselésbe ve­tett hit legnagyobb buktatója éppen Isten szeretetének hite. Hogyan képes az örök Jó annyi szenvedést, tragédiát, borzalmat engedni az emberekre? Az a gondolat, hogy Isten könnyedén elvehetné valaki terhét, sokak számára 26

Next

/
Thumbnails
Contents