Szolgálat 75. (1987)
Tanulmányok - Szentmártom Mihály: A Gondviselésbe vetett hit lélektani vetülete
próbára teszi a hitet Isten feltétel nélküli szeretettben. Ennek elkerülése végett fontos, hogy az ember felhagyjon a mindenhatóság gyerekes fogalmával, mert Isten nem teheti meg, hogy kétszer kettő öt legyen. Nem engedhette — saját üdvösségterve miatt —, hogy Jézus ne szenvedjen, hogy hosszú, békés élet után haljon meg (Pfister, 1975, 483). A Gondviselésbe vetett hit másik két nagy buktatója a büntető Isten-kép („szadista atya“) és a tragikus Jézus-kép. A büntető Isten képe óhatatlanul visszaránt a pogány vallások ritualizmusába, ahol imával és áldozatokkal kell kiengesztelni, pontosabban: megvesztegetni a haragos istenséget. Az ilyen vallás csak újabb szorongás forrása. A tragikus Jézus-kép szintén veszélyezteti a hitet. Ez az elképzelés azt vallja, hogy Jézus sorsa elkerülhető lett volna, csak valaki valahol rosszul számított. Ez tulajdonképpen a tehetetlen Isten-kép visszatükröződése. Ez a fatalizmus vagy determinizmus hálójába rántja az embert, vagy pedig dualizmusba, miszerint Isten mellett gonosz erők is garázdálkodnak a világban, amelyek sajnos, néha erősebbek Istennél. Isten tehetetlenségének hite ez, nem pedig jóságának. Következménye nem a szorongás feloldása, hanem a sötétség iszonyának felfokozása. Remény — a Gondviselésbe vetett hit pozitív kifejezője Mircea Eliade mély meglátása szerint a remény gyökere a „történelem iszonya“. A történelem ugyanis nem más, mint sorsszerű menetelés az ismeretlenbe. A pogány vallások úgy próbálták feloldani ezt a szorongást, hogy az örök újjászületés teológiájára támaszkodtak. De már Izrael úgy éli meg Istenét, mint aki jövőre irányuló történelmet ígér. A kivonulás Istene nem mitikus eredetekre való visszautalás, hanem másmilyen jövőt megsejtető Isten. A múlt mindig a jövő ígérete (Moítmann, 1974, 30). Reménykedni nem azt jelenti, hogy az embernek sok reménye van, hanem azt, hogy nyitottan áll a jövő előtt. A remény állapot. Alapja mindig az Istenbe vetett bizalom. Ábrahám hite azonos teljes bizalmával Isten iránt, minden külső biztosíték nélkül. A bizalom és remény akkor jut kifejezésre a legvilágosabban és legtisztább formájában, amikor minden emberi támasz és biztosíték összeomlik, de ez korántsem jelenti azt, hogy csak pillanatnyi erény. Ellenkezőleg: tartós állapot, az ember életének minden pillanatában Isten előtt áll. Ezért úgy is mondhatnánk: a remény a jelen pillanat erénye. Az egész Ószövetség kulcsfogalma az „ígéret“. Az ígéret olyan valóság hirdetése, amely kívül esik az ember látóhatárán. Olyan jövőt jelez, amely ninos beleírva a jelenbe. Ez feltételezi a semmiből való teremtést. A kinyilatkoztatás nem a valóság jelen állapotának értelmezése, hanem annak meg- sejtetése, mivé lehet a világ. Isten ígéretére az ember reménnyel válaszol. Kilép magából - elhagyja teremtményi mivoltának horizontját - és rábízza magát arra, aki az ígéretet 27
