Szolgálat 74. (1987)
Eszmék és események - Levelek a missziókból
gyomrunk nem szokik hozzá az európai háziasszonyok konyhaművészetéhez, és a túlságosan kiszabott, perceket is számlálgató életstílus sem nekünk, „ázsiaiaknak" való. Az utolsó tíz nap Európában, november elején a sok esővel meg hideg széllel nem kedvezett a hangulatunknak. Persze a mindennapi búcsúzkodással összefüggő érzelmek sem járultak hozzá az idegek erősítéséhez! Hollandiában, november 10-én reggel áldott meg engem a volt ranggui misszionárius, aki 1931-től ácsmester volt ott és szorgalmasan ültette és hirdette az igét 1955-ig. Az öregúr az idén tölti be a 90-ik életévét. Remegő kezével még legépelt egy bennszülött nyelven fogalmazott levelet a ranggui híveknek. Az első ács és asztalos tanoncának a fiát júniusban fogják pappá szentelni, egy másik fiatallal együtt, akinek apja arcrákban halt meg, édesanyja meg amolyan varázsló hírében áll. Jakartában szokatlanul hűvös volt. Éjjelenként 24 fokot mértem, s nappal csak 33 fokig emelkedett a hőmérő. November 14-én Szurábájába repültem, miután beváltottam a német és svájci pénzemet. Szurábájában alig tudtam vásárolni, mert a boltokban mindenhol vallási témákról akartak a népek diskurálni. Pedig sok mindenre kellett gondolnom, például egy 7,7 ki- lowattos áramfejlesztőre, sok orvosságra, alumínium tetőre, hangszórókra stb. A ranggui középiskolát tovább kell fejleszteni. Tavaly 420 diákunk volt, az idén pedig 525-en tolonganak, nyüzsögnek a plébániám körül. 'Még a háztartási tanfolyam épületét is megszállták „ideiglenesen“. Októberben egy gonosztevő felgyújtotta a középiskola irodáját. Szerencsére az egyik boyomnak az este hasmenése volt és időben észrevette a tüzet. Gyorsan felriasztotta az egész vidéket, és majdnem minden iratot sikerült megmenteniük. A rendőrségi vizsgálat mindezideig eredménytelen maradt. Szurábája nagyvárosában meglátogattam egy 81 éves, még a háború előtt ideszakadt öreg magyar férfit. Felesége kínai néni. Elénekeltük a Himnuszt. Két felnőtt lánya ismeri a „Debrecenbe kéne menni" című dalt. Rutengban egy napot töltöttem. Azonnal autót kerestem Ranggu irányába, de az utolsó 11 kilométert mégis gyalog tettem meg, zuhogó esőben. Az erősen megáradt patakokon csak segítséggel mertem áthaladni. Hazaérve, nevettek rajtam a népek: szerintük túl kövér voltam. Az adventi plébániai körutam fárasztó volt. A 8 kilós többlettel, kis pocakkal nehezebb a hegyekre mászni. Szerencsémre sohasem kapott el az eső. Az első köruta- mon 150 gyermeket kereszteltem. Más téren viszont „történelmi“ eseményekről is adhatunk hírt. 1986-ban már elindulhattak az első floreszi missziósnővérek Afrikába és Dél-Amerikába. Mielőtt befejezném ezt a levelet, először is bocsánatot kérek mindazoktól, akik leveleikre személyes választ várnak. Sajnos, időhiány miatt csak általános leveleket írhatok. Ez már régi „rossz szokásom", de szerintem ezen nem változtathatok. A lényeg az, hogy időről időre találkozhatunk, egymásnak beszámolhatunk, és így egymást megerősíthetjük a hitben. Az európai levegő pesszimizmussal fertőzött meg, mindezek ellenére azonban leveleitek amolyan lelki balzsamot jelentenek a számomra. Ha feladom a postát, s ezért Rangguba akarok menni, gyalogolni kell öt órát. így nem vihetek magammal semmit, kedves leveleiteken kívül. Még egyszer hálásan köszönöm a figyelmeteket és mindazt, amit a ti jóságotokból európai utam alatt tapasztalhattam és élvezhettem. p Mészáros Ferenc SVD Tromol Pos 2 Ruteng 86501 Flores N. T. T. Indonesia 4* Többen bizonyára hallották már a balesetem hírét, ami miatt 4 hónapig ágyhoz kötött beteg voltam. Most, két hónap után úgy-ahogy tudok járni. , Hálát adok a jó Istennek, hogy ez alatt az idő alatt több időm volt foglalkozni a lelkemmel. Adja a jó Isten, hogy többet lássak, önzetlenül szeressek, fáradhatatlanul dolgozzak és még rendületlenebbül higgyek. 82
