Szolgálat 74. (1987)

Eszmék és események - Levelek a missziókból

életünkben fe adódhat ilyen szakasz, de másoktól is igen gyakran halljuk, hogy ugyanannak az imaformának elmondása inkább elszórakoztatja mintsem felfrissíti őket. Főként pedig azok szoktak küzdeni' a rózsafüzér imádkozásá­val, akik a keresztény élet peremére szorultak, vagy még csak közelednek a Krisztussal és a Szűzanyával való bensőségesebb kapcsolathoz. Elsősorban ezeket tartottuk szem előtt írásunkban, mert lelkipásztori tapasztalatunk sze­rint az ilyen esetekben igen hasznosak az áthidaló próbálkozások. Mi nem helyes a „Már csak a rózsafüzér mentheti meg a világot!“ állítás­ban? Mindenekelőtt azt a benyomást keltheti, hogy ez az egyetlen üdvös imád­ság, a többi egyáltalában nem, vagy csak kevésbé hatékony. A túlságosan le­egyszerűsített, kisarkított fogalmazások könnyen félreérthetők, és éppen a kereső, Krisztushoz közeledni akaró személyek az ilyen állítás hallatára aka­dállyal találhatják magukat szembe, ha még nem tudják kellőképpen értékelni a rózsafüzért. Egy példa érzékeltetheti, hogy mit akarunk mondani. Ha mindenképpen egyszerűsíteni kívánunk, nem lenne helyesebb az állítás: „Egyedül a szent­mise mentheti meg a világot: ebbe kell belekapcsolódni minden hívőnek!“? Krisztus rendelése szerint ugyanis az Eucharisztia alkotja közösségének nél­külözhetetlen és legmagasztosabb hálaadó, dicsérő és engesztelő áldozati istentiszteletét. Ö maga jeleníti meg egyházában Atyjának bemutatott meg­váltói áldozatát. — Ne felejtsük el azt sem, hogy az Egyház hivatalos liturgiá­jába, istentiszteletébe iktatta a zsolozsmát. Szép, evangéliumi szellemű s az Egyháztól is melegen ajánlott ima a rózsa­füzér. Hitünk középpontjához, Krisztushoz vezet. Az ő életének titkairól elmél­kedünk az Üdvözlégyek pörgetésekor, az ő imáját visszhangozzuk a Miatyán- kokban, s a Fiúval együtt imádjuk, dicsérjük az Atyát és a Szentleiket a Dicső­ségek zengésében. De mégse vessünk követ azokra a testvéreinkre, akiknek szívét esetleg más imák ragadják meg. Ne értékeljük őket kevesebbre, ha ta­lán nehézséget éreznek a rózsafüzér napi és megszokott formájának elimád- kozásában, s ehelyett más imákat végeznek mély áhítattal és kitartó hűséggel. Az ilyen „túlértékelés“ veszélyére utaltunk, ettől szeretnénk óvni magunkat és másokat. Hitünk szerint a megváltás Jézus Krisztus áldozatának gyümölcse, öt pe­dig az örök Atya küldte közénk, s emberként született Máriától. Szűz anyja tisztelete tehát nélkülözhetetlen összetevője az evangéliumi üzenetnek. A rózsafüzér imádkozásával erősítsük magunkban ennek az örömhírnek főbb jeleneteit s esdjük ki a békét földünkre. S mindezt igazi szeretetben: meg­becsülve azokat, akik más utakat követnek Máriával, hogy Jézushoz jussanak. (J. M.) LEVELEK A MISSZIÓKBÓL Csak röviden jelentkezhetett! Indonéziából, ázsiai hazámból. Az öt és félhónapos európai csavargásra és sétálgatásokra már nincs időm visszagondolni. Visszapillantva meg kell állapítanom, hogy túl sok volt az élmény és talán intenzívebbek, mint az előző három szabadságom élményei az utóbbi 25 év folyamán. Már éreztem, hogy 6 81

Next

/
Thumbnails
Contents