Szolgálat 74. (1987)

Eszmék és események - Mindennél értékesebb adomány (Moór Imre)

és pünkösd után?

„Aznap mintegy háromezer lélek tért meg. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyértörésben és az imádságban... A hívek mind ösz- szetartottak és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket“ (ApCsel 2,41/b-47).

Pünkösd előtti néhány napról nem sok tudósítani valója van Szent Lukácsnak a hívők kis közösségéről; a Szentlélek eljövetele után azonban kezd megvalósulni a szeretet „új parancsa“. Érdemes tehát ezt a szöveget az utolsó vacsorán elhangzott fentebb elemzett „új parancs“ követelményeivel összevetni.

Az „egy szív, egy lélek“ jelzi az örömet és a benső egységet, s azt, hogy „összegyűltek, együtt voltak“, a külső látható összetartozást. Szívesen voltak egymás társaságában. A szegények segítése pedig tanúskodik áldozatkészségükről.

Később hasonlókat olvasunk az Apostolok Cselekedeteiben: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt... Mindnyájan bőven részesültek a kegyelemben. Nem akadt közöttük szűkölködő...“ (ApCsel 4,32-34/a). Továbbá: „Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csamokban. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép sokra tartotta őket“ (ApCsel 5,13).

Akárcsak a fent idézett szövegben (vö. ApCsel 2,47), itt is említés történik a kívülállók megbecsüléséről. Valóra vált tehát Jézus kívánsága: „Arról ismerik meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13,35).

Úgy tűnik, hogy a jeruzsálemi ősegyházban a hívők — az apostolokat és a diakónusokat nem számítva (vö. ApCsel 6,5.8; és 8,4-8) - nem rendelkeztek rendkívüli adományokkal, de a legfontosabbal igen: a szeretettel. Viszont, érdekes módon, a korimtusi egyház bővelkedett különböző karizmákban, főleg a nyelvek adományában. Szent Pálnak azonban intenie kellett őket, hogy a legfontosabb ajándékra, a szeretetre törekedjenek.

És ma?

Valami hasonló igény tapasztalható korunk vallásos kiscsoportjainál is. Szeretik és segítik egymást, szívesen, olykor látható örömmel vannak együtt, és ha nem is alakul ki mindig az „egy szív, egy lélek“, szeretnek közösségben imádkozni. Evangelizációs törekvések is jelentkeznek, akárcsak a jeruzsálemi egyházban: „Amíg imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyűltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát“ (Ap Csel 4,31). Vagy: „Az apostolok nagy erővel tanították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben“ (ApCsel 4,33).

78