Szolgálat 74. (1987)

Tanulmányok - Teleki Béla: Papi lelkiség a szekularizált világban

vagyunk s ugyanaz az Atya a „szőlőműves". Annyira mély és alapos ez a szeretet, hogy „életét adja barátaiért“ (Jn 15,1-17). Sőt, k'i I é p a szekularizált világba, hogy a „szamariaiaknak“ is megvigye az üdvösséget (Jn 4, 5-42), de még az „ellenséget" is keblére vonja (Mt 5,43-48).

Amikor a szeretetlenség gyümölcsei: a széthúzás, ellenségeskedés, erőszakoskodás érlelődnek, a világ sebeire az helyezhet gyógyírt, akii önfeláldo- zóan szeret. Eleven példák erre P. Maximilian Kolbe, Kalkutta! Teréz Anya és a mindenkit átölelő szeretet többi mai apostola.

A mindent átölelő szeretetet, bár az előbbiből táplálkozik, megtaláljuk az őskeresztényeknél is: „Közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek“ (ApCsel 2,44-45). Ez azt jelenti, hogy az evilági javakat a keresztény - méginkább a pap - a közösség javára fordítja.

A mindent átölelő szeretet hatósugara azonban átlépi az Egyház határait. Jézus nem személyválogató. Az üdvösség javaiban részesíti az akkori felfogás szerint „istentelen" szamariaii asszonyt (Jn 4,7-38) és a „bűnös" Zakeust (Lk 19,1-10). Ebben a lelkületben utasít: „Amit a legkisebb testvéreim közül egy- gyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,34-40). És ez tulajdonképpen az üdv vagy a kárhozat mércéje. A pap mindent átölelő szeretete szükségszerűen minden létezőre irányul, hogy ezekkel embertestvéreit gazdagítsa. Éppen most, amikor szekularizált világunkban éhen halnak az emberek; növekszik az északiak gazdagsága és a déliek szegénysége, a papnak pályakiigazítást kell végeznie, pályakiigazítást szeretetével.

Legyen ez akkor is érvényes, amikor a természet rombolásáról van szó, amit az atommal vagy kipufogógázzal... végzünk. A pap szeretete terjedjen ki a kopaszodó és elgombásodó fenyvesekre, az elhaló madárfüttyű erdőkre. Figyelmeztessen: Nem arra hatalmazott fel minket az Úr, hogy megsemmisítsük a világot! A kormányrudat adta kezünkbe: „Vonjátok uralmatok alá (a földet). Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött" (Tér 1,28). Ez az „uralkodás“ megújulást, felvirágoztatást, előrelendítéet jelent. A szeretet velejárója tehát a törekvés a világ megújítására, értsük bár a „világ" alatt a természetet vagy az emberi nemet.

Jogosnak tűnik a kifogás: Az ilyen szeretet ideál, de nem valósítható meg. Kételyünket Jézus előre látta, azért kötötte szívünkre: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek" (Jn 15,5). Maga gondoskodott az intenzívebb „vele-levés" táplálásáról is: tovább él az Egyházban a szentségek által és nekünk adja önmagát. A szeretet tehát akkor lehet jellemzője a papi lelkiségnek, ha a szentségi élet erősíti: a szenígyónés, a szentmise, a szentáldozás... A szentáldozás latin neve sajátságosán közli a szentség horderejét: „communio", azaz, közösség Istennel, az Egyházzal s bizonyos értelemben a szekularizált világgal.

37