Szolgálat 74. (1987)

Tanulmányok - Godfried Danneels: A „szekularizált“ Európa evangelizálása

sét és igenlését; b) vadul és nihilista módjára lázad az intézmények, a szocializáció folyamatai, a szokások, a társadalmi illem s az elkötelezettségek (pl. a felbonthatatlan házasság, örök fogadalmak) ellen; c) elítéli a társadalmat, s ezt tartja felelősnek az egyén hibáiért, korlátáiért és szegénységéért; d) nosztalgiát csupán az élvezetre és szabadságra épülő társadalom után érez, amelyben nincs „apa“, sem „felnőttek“, sem tanítómesterek, sem modellek, sem tanítványok.

A nárcisztikus személyiség tehát a szekularizáció szülötte. Századunkban nincs már transzcendentális támpont; egyedül az immanencia a valóság. Ezen felül a tudományos ismeretek kihívó extrapolálása a szorosan vett emberi kérdésekre: a „gyorsulás gyorsulása“ megalkotta az önmagával, testével, másokkal, a világgal és az idővel szembeni nárcisztikus ember képét. A „gyorsulás gyorsulása“ tiszavirág életű birodalomba vezeti be az embert, az állandó fejlődés kényszerébe szorítja, s kiszolgáltatottá teszi a lehetőségek óceánjában.

Az ember nárcisztikus magával szemben, vagyis teljesen leköti személyisége kifejlesztésének lázas keresése, emiatt teljes egészében inog és hullámzik. Saját énje a legnagyobb terhe, mert elszabadult minden transzcendentális értéktől, hagyományos irányvonaltól, s „magának kell tudni és akarni: tudni azt, hogy mit is kell akarnia, anéikül, hogy a legkisebb mértékben felkészítették volna erre a feladatra" (J. Hersch).

A nárcisztikus ember kizárólag csak magába „fektet be“: gondjai előterében teste, egészsége, ereje, fiatalsága, szépsége, szexuális vonzereje áll, vagyis az, ami a legmúlékonyabb és legtörékenyebb. Elsikkasztja a halált, hogy a szerelmet ünnepelhesse, amit azonban ugyancsak privatizál. Képtelen megragadni az élet tragikus radikaíitását: álmodozik. Fegyelem és aszkézis — amelyek nélkül nem születhet meg igazi emberi alkotás — szóba se jöhetnek. S azt az embertársát, aki veszélyt jelenthet szabadságának, vagy korlátot szabhat pillanatnyi élvezetének, kitöríi életéből.

A világhoz való kapcsolatának fő jellemzője: utazni, valahol másutt, messze lenni, vagy legalábbis erről álmodni... Ami pedig az időt illeti, a nárcisztikus ember mélyreható és általános sorvadástól szenved a folytonosságra és a jövőre, azaz a történelemre vonatkozóan.

2. Mi a teendő? Térjünk vissza az eredeti és igényes szabályokhoz, erőforrásokhoz: ezek alkotják a nevelés, a társadalmi élet és a demokrácia alapjait. Mondjuk ki bátran, s ismételjük: ha bármilyen korlátozást elnyomásnak és elidegenedésnek tartunk, akkor vége a családnak, a társadalomnak, a demokráciának. Hassunk oda, hogy a „kritikus szociológia“ ne csak azt emelje ki, ami relatív, átmeneti és szokványos az erkölcsökben, hanem mutasson rá arra, ami a törvényszerűségek mögött állandó és szilárd. — Az evangelizálás feladata, hogy gyógyszert találjon az ember különböző „viszonyulási síkjaira“: önmagához, testéhez, másokhoz, a világhoz és az időhöz való kapcsolatára.

24