Szolgálat 74. (1987)

Tanulmányok - Godfried Danneels: A „szekularizált“ Európa evangelizálása

A tudományos ateizmus azonban kifárad ,,-az emberi jelenségek magyarázatában (leírásában!) anélkül, hogy valaha is képes lenne feltárni értelmüket. Csupán az embert organizmus és magatartás empirikusan meghatározható elemeinek és a ráható tényezőknek ismerete finomodik, nem pedig a szellem, szabadság, amely mindezeket egybefoghatja. Az ember saját tudásának tárgyává válik, de megtiltja magának, hogy alanyként szerepeljen és léphessen föl. Mintha legfőbb gondja az lenne, hogy belefullassza magát a magyarázatokba, és elfojtson minden igényt az egész értelmének megértésére. Ezt mint ártalmas és fölösleges kérdést, lefokozta“ (G. Martelet: 2000 ans d’Église en question, Corf 1985).

De minek a nevében teszi magát az ember minden dolgok mércéjévé? „Századunk történelme nem igazolja, hogy .Isten halála' az ember halálát jelenti? Tagadhatatlan, hogy csábít az ígéret, amely prometeuszi jövőt állít az ember elé. De milyen tényekre s tapasztalatokra alapozható?“ (L. Moulin)

M. Clavel tovább megy. A „modernség“ bajainak szinte dermesztő analízisében megállapítja az Isten nélküli ember csődjét. Ce que je orois (Amit hiszek) c. művében saját tapasztalatából indul ki, de a tudomány — sokszor rejtett — történelmének függvényeként végzi kutatását, s így sokak nevében beszél. Tanúságot tesz a CREDO-ból eredő meztelen igazság mellett: „az ember nem létezhet Isten nélkül.“ Nemcsak a jelen csődjére hivatkozik, arra tudniillik, hogy „az ember nem képes önmagát létrehozni“, hanem a történelmi tényre is: „az ember nem hozhatta létre saját magát“ (Ce que je crois, Grasset 1975). „Tételem egyszerű, radikális, kopernikuszi, — folytatja Clavel. Azt állítom, hogy az embert az emberiség, vagyis saját maga tette tönkre. Az ember vesztének oka saját döntésében keresendő: azt hitte, hogy kiolthatja a napot, vagy saját magát teheti helyébe, s ettől halálos beteg lett.“

Súlyos és aggasztó ez a diagnózis nyugati világunk ateizmusáról. Mégis van kiút és remény. „Ha ez az eltévelyedés jelen kultúránkban az emberi szabadság terméke, vissza is terelhető. Bár az ember elvesztette Istennel való kapcsolatának tudatát, nem rombolhatja le annak lehetőségét, s Isten kegyelmével újból megtalálhatja a hozzá vezető utat" (Martelet i. m.). A hit szerint téves az a tanítás, hogy az ember — saját erejéből — puszta jóság, s az a tétel is, hogy eleve kárhozatra van ítélve.

A legveszedelmesebb és kipusztíthatatlannak tűnő a praktikus ateizmus: az a „lelki kábultság“, amely minden korban létezett, s amelyet maga Jézus vett célba: „Jaj nektek, gazdagok!“ Jaj, azoknak, akik „az élet gondjaival" elfojtják az ő hívó szavát és üzenetét. Európa evangetizációjának legnehezebb feladata éppen abban áll, hogy megérintse azoknak az embereknek a szívét, akiket hatalmába kaparintott a praktikus ateizmus. Megdöntése mégsem lehetetlen. Ez az ateizmus ugyanis nem egy elméleti rendszer, nem is filozófia vagy valamilyen „szekularizált vallás“. Inkább „leiki üresség“, amely korunkban egyre erősebben a hit egyetlen alternatívájaként jolentkeziik.

II. Az ateizmus gyengeségei

21