Szolgálat 74. (1987)
Tanulmányok - Waigand József: A szekularizált világban élő keresztény egyház
fegyelem, rend, alaposság, lendület, szeretet) a hittel egészítenénk ki: ez volna az a nevelési ,csomagterv‘, ami szerint szeretnénk nevetni gyermekeinket.“ Egyházközségi elnök: „Ahol nincs meg a kisközösségi háttér, a keresztény testvériség-érzés csak kevés helyen valóséi meg. A hívek találkoznak ugyan a templomban, de ez nem alkalmas az egymással való beszélgetésre, testvéri kapcsolat-teremtésre. A városokban élő keresztények többnyire .ismerős idegenként1 ülnek egymás mellett a templomi padokban. Az igeliturgiában hallják ugyan, hogy mind a mennyei Atya gyermekei, de a templomi egy ottlét után úgy szétszélednek, hogy talán egy hétig sem látják egymást. így a vallásosság mindenkinek magánügyéivé válik, amelynek mások felé semmiféle hatása sincs.“ Az előbbi sorokat egy nagy templommal rendelkező, városi plébániáról kaptam. Felvetődik itt persze a kérdés: nem volna-e jobb a nagyvárosok templomaiban a misék számát vasárnaponként lényegesen csökkenteni, hiszen fél órán belül számos más templom is elérhető. így lehetőséget adhatnánk a híveknek, hogy mise után — akár a templomban, akár más, csatlakozó helyiségben — egymással tereferélhessenek. Minket, európai katolikusokat mintegy megfertőzött a sacrum fogalmának hamis értelmezése: idegennek és Isten házához méltatlannak érezzük a liturgián kívüli testvéri beszélgetést, gyermekzsivajt, kávézást... E tekintetben ugyancsak sokat tanulhatnánk latin-amerikai vagy afrikai keresztény testvéreinktől. Újabban belga, holland, francia, angol példákról is egyre többször hallunk. Egyik ismerősöm, hosszabb angliai útjáról visszatérve, mint legkedvesebb élményét mesélte: amikor már harmadik vasárnap jelent meg ugyanabban a templomban, a plébános egy hívő által üzent neki, hogy mise után beszélni szeretne vele. Ö ugyanis az előző két alkalommal — magyar módra — rögtön eltávozott mise után a templomból. Most a plébános a közösség előtt érdeklődött kilétéről, és mindenki azonnal oiy szeretettel vette körül, mintha régi barátság fűzte volna össze őket. Ekkor értette meg, mondta, mit is jelent a templomi „közösség“ fogalma, ellentétben a „közönség“ (pl. egy színielőadás közönsége) fogalmával, ahol a jelenlevők egymás számára teljesen közömbösek. Sajnos, egyes templomokban is ezt látjuk. ötgyerekes asszony: „Gond, hogyan készíthető elő gyermekeink helyes párválasztása... Csak egy reoeptet tudok: a szülőknek 10-12 éves kortól szervezniük kell a gyerekek társas kapcsolatait, hogy amikor önálló útra térnek, megfelelő kritériumok alapján legyen lehetőségük a tág ismeretségi körből szerzett házasfél megismerésére.“ Egy sokgyerekes apa: „Mivel a világhoz mindenben nem alkalmazkodhatunk, de belőle ki sem vonulhatunk, nem marad más választásunk, mint hogy a világban maradunk, továbbra is benne élünk, de a kiválasztottság tudatával. A Jézustól tanult kicsiséget, szelídséget, alázatot kell hirdetnünk, és a magunk portáján meg is valósítanunk. Ezt a magatartást G. Lohfink egyik tanulmánya alapján (Milyennek akarta Jézus a közösséget?) nevezhetném kontraszt-társa16
