Szolgálat 73. (1987)

Az egyház szava - Tartsuk elevenen Assisi szellemét

téstől és közös rendeltetésből fakadó egységét és a nem keresztény vallások értelmét és értékét illetően, úgy, ahogy ezt a Zsinat hangsúlyozta.

És vajon az imanap nem tanított meg bennün/ket arra, hogy nyitottabb és éleslátóbb szemmel újraolvassuk a zsinati tanítást Isten üdvözítő tervére, Krisztus központi helyére és arra az alapvető egységre vonatkozóan, amely az Egyház szolgálatának kezdete és végcélja? A katolikus egyház feladata teljesítése közben jelent meg gyermekeinek és a világnak, „előmozdítva az egységet és a szeretetet az emberek, sőt a népek között (NA 1).

Ebben az értelemben azt kell mondanunk, hogy a katolikus egyház önazonossága és öntudata megerősödött Assisiben. Az Egyház ugyanis (vagyis mi magunk) jobban megértette az esemény fényénél, hogy mi az igazi értelme az egység és a kiengesztelődés szolgálatának, amelyet az Úr ránkbízott, és amelyet ő maga gyakorolt elsőnek, amikor felajánlotta életét nemcsak a népért, hanem „hogy összegyűjtse Isten szétszórt gyermekeit“ (Jn 11,52).

10. Az Egyház ezt a lényeges szolgálatát különböző módokon gyakorolja: az evangelizálás, a szentségek kiszolgáltatása és a lelkipásztorkodás révén — Péter utóda és a püspökök vezetésével a papok, diakónusok, szerzetesek és szerzetesnők mindennapi szolgálatával, a misszionáriusok és katekéták erőfeszítése és tanúságtétele révén, a szemlélődök csendes imája és a betegek szegények, elnyomottak szenvedése által, a keresztények közötti párbeszéd és együttműködés számos útján, amint igyekeznek megvalósítani a Boldogságok eszményeit és előmozdítani Isten országa értékeit.

Az Egyház ezt a szolgálatát teljesítette Assisiben is, ha úgy tetszik, szokatlan módon, de azért nem kevésbé elkötelezetten és hatékonyan. Ezt elismerték vendégeink, akik kifejezték örömüket és arra buzdítottak, hogy folytassuk a megkezdett utat.

Másrészt a világ helyzete, amint látjuk, karácsony vigíliáján olyan, hogy önmagában is sürgető felhívás: találjuk meg és tartsuk mindig elevenen Assisi szellemét mint a jövőbe vetett reménység indítékát.

11. Assisiben különösképpen felfedeztük a békéért végzett ima egyedülálló értékét; azt is, hogy nem lehetséges a béke az ima, mindenki imája nélkül, amelyet ki-ki saját önazonossága és igazságkeresése szerint végez. És ebben az előbb mondottak szerint meg kell látnunk egy másik csodálatos megnyilatkozását annak az egységnek, amely összeköt bennünket, túl a mindenki által ismert különbségeken és megosztottságokon. Minden igazi ima a Szentlélek befolyásával történik, „aki hathatósan közbenjár értünk“, „mert mi még azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen“. „A Lélek maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki vizsgálja a szíveket, tudja, hogy mit kíván a Lélek“ (vö. Róm 8,26-27). Válthatjuk ugyanis, hogy minden igazi imát a Szentlélek sugall, aki titokzatosan jelen van minden ember szívében.

66