Szolgálat 73. (1987)

Az egyház szava - Tartsuk elevenen Assisi szellemét

és a szíveket a testvériség és a béke gondolatai felé fordítja. Világunk férfiai és női! Krisztus azt kéri, hogy szeressük egymást. íme, ez karácsony üzenete, ezt kívánom mindnyájatoknak teljes szívemből.“

Beszéd a Bíborosi Kollégiumhoz és a Római Kúriához

1986. dec. 22-én a pápa fogadta közvetlen munkatársait, a bíborosokat és a Római Kúria tagjait, kikhez hosszú beszédet intézett. Miután köszönetét mondott karácsonyi jókívánságaikért, amelyeket az új dékán, Agneio Rossi bíboros tolmácsolt, a szokástól eltérően nem vázolta az eltelt év egyházi eseményeit, hanem az okt. 27-i assisi béke- imanapra irányította a figyelmet, amelyre leginkább felfigyelt a világ. Az 1. pont bevezetője után a pápa így folytatta:

„2. Ez az esemény számomra olyan jelentősnek tűnik, hogy önmagában elmélyült eszmélődésre serkent bennünket: világítsuk meg egyre jobban jelentését Isten örök Fia megtestesülése fényében, amelyre karácsonykor emlékezünk. Mert világos, hogy nem elégedhetünk meg magával a ténnyel, az imanap sikeres megrendezésével. Az Assisi Nap kétségtelenül arra ösztönöz mindenkit, akinek személyes és közösségi életét a hitmeggyőződés irányítja, hogy vonja le belőle a következtetéseket a békéről alkotott elmélyültebb felfogás és az érte vállalt újabb elkötelezettség területén. De talán az imanap főleg arra szólít bennünket, hogy keresztény és katolikus hitünk fényében „értelmezzük“ az Assisiben történt eseményt és annak jelentését. Csakugyan az ilyen horderejű esemény megfelelő értelmezési kulcsát a II. Vatikáni Zsinat tanítása nyújtja nekünk, amely meglepően egyesítette a bibliai kinyilatkoztatáshoz és az Egyház hagyományához való szigorú hűséget korunk szükségleteinek és nyugtalanságainak tudatosításával, amelyről számos beszédes ,jel‘ tanúskodik (vö. Gaudium et spes 4).

3. A Zsinat több ízben kapcsolatba hozta az Egyház önazonosságát és küldetését az emberi nem egységével, főleg amikor az Egyházat így határozta meg:

.......az Egyház Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze

az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész egységének“ (Lumen gentium 1; GS 42).

Ez a gyökeres egység, amely az emberi lény önazonosságához tartozik, az isteni teremtés misztériumán alapul. Az egy Isten, — akiben hiszünk, Atya, Fiú és Szentlélek, Szentháromság, a Genezis teremtéselbeszélése szerint (vö. Tér 1,26kk; 2,7,18-24) — különleges figyelemmel teremtette a férfit és a nőt. Ez az állítás mély igazságot tartalmaz és közöl: az egész emberi nem, minden férfi és nő egyetlen isteni eredetét állítja, ami az isteni képmás egységében tükröződik. Mindenki lelkében hordozza (vö. Tér 1,26), és önmagától közös cél felé irányít (vö. Nostra aetate 1). „Magadnak (magadhoz) teremtettél minket, Urunk — kiált fel Szent Ágoston, az érett gondolkodó, Vallomásai elején —, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned!“ A Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúció kijelenti: „Isten, aki az Ige által teremt (vö. Jn 1,3) és tart fenn mindent, a teremtett dolgokban örök tanúbizony62