Szolgálat 73. (1987)

Tanulmányok - Ipacs Katalin: Marcello Candia, a szegények apostola

Halála után egy évvel, 1984-ben ugyanaz a milánói De Agostini kiadó Piero Gheddo misszionárius alaposan dokumentált, többszáz oldalas könyvét adta ki Marcello dei lebb-rosi címmel. Gheddo végigjárja Marcello Can- dia életútját, elbeszélget mindazokkal, akik ismerték őt, adatokat, tanúságtételeket gyűjt róla. Most a két értékes könyv és más kisebb tanulmányok alapján megpróbáljuk mi is bemutatni őt, magyarul úgy tudjuk, először.

I. Milánóban

Marcello Candiát sokan a „legismertebb olasz misszionáriusként“ tartották számon, mások, bár nem volt orvos, az „olasz Schweitzernek“ nevezték. A legnagyobb brazil képes hetilap (Manchete) „Brazília legjobb emberének“ nyilvánította. 1971-ben a brazil államelnök az ország javára kifejtett tevékenységéért a „Cruzeiro do Sul“ kitüntetést adta át neki. Az egyetlen külföldi, akit eddig ez a megtiszteltetés ért. Pertini olasz elnök „magas erkölcsi és humanitárius értékeket képviselő tevékenységéért“ 1982-ben Feltrinelli-díjjal tüntette ki. 1980-ban II. János Pál pápa a maritubai lepratelepen homlokon csókolta a „sokat hallottam önről“ szavak kíséretében. Candia, aki alázatban gazdagabb volt mint anyagiakban, ezt válaszolta a Manchete hetilapnak: „Nem vagyok Brazília legjobb embere. Szegény Brazília, ha ez igaz lenne! Keresztény vagyok, aki egyszerű világiként — és az is akarok maradni — válaszolt Isten hívására, hogy szolgálja legárvább testvéreit. Tekintettel arra, hogy mint ipari vállalkozó nem szűkölködöm anyagiakban és szervező képességekben, eljöttem ide, Amazonasba és felépítettem a macapai kórházat. Egyszerűen csak azt csináltam, amit bárki más megtett volna, ha olyan lehetőségekkel és hivatástudattal rendelkeznék, mint én.“ Mindez a világ legegyszerűbb dolga, állítja egy olyan ember, aki tulajdonképpen már 'ifjúkorától elkötelezte magát a szegények, kisemmizettek oldalán.

Marcello Candia tősgyökeres milánói család szülötte, bár születése évében, 1916-ban a család éppen Nápolyban tartózkodik, ahol az édesapa második gyára felvirágoztatásán fáradozik. Marcello tehát a Nápoly melletti nyaralóban, Porticiben jön a világra, az 5 Candia testvér sorában harmadikként. A család az első világháború után visszaköltözik Szent Ambrus városába, Marcello élete pedig elválaszthatatlanul hozzákötődik: ízig-vérig jókedélyű, szellemes, sokat beszélő milánói marad, akkor is, amikor új hazájában, Észak- keleH3razíliában telepszik le.

Gyermekkorában lényegében úgy él, mint a tehetős milánói családok csemetéi: gondos nevelés, jó iskolák, véget nem érő nyarak San Remó-á házukban, hosszú világkörüli utak. 17 éves korában jön el a nagy fordulat éve. 1933 februárjában, éppen síelő túrájáról robban be vidáman otthonába, amikor haldokló édesanyja látványa fogadja. Egy tüdőgyulladásba forduló, banális influenza viszi el az al<ig 42 éves, szeretett anyát. A váratlan tragédia testileg- lelkileg összetöri az öt árvát, de különös módon Marceliót; olyannyira, hogy egy évre líceumi tanulmányait is fel kell függesztenie.

53