Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után
E tényt talán megmagyarázhatjuk azzal, hogy az új kánonjogi kódex intézményes jogi formulába önti azt, ami egyébként misztérium. Csak sajnálhatjuk a kifejezés elszegényedését. Ennek ellenére a jogi szöveg számára is Isten népén belül helyezkednek el a papság különböző formái, amelyeket Isten népe egészének javára ismer el. Mert Isten egész népe „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép (...), valaha nem nép, most pedig Isten népe ...“ (1 Pét 2,9-10). A világiaknak keresniük kell az Úr szándékait, mert nem pusztán teológiai kutatásról van szó, hanem igazi erőfeszítésről, hogy a Szentírás forrásából merítsenek. (gy a világi hívők újra felfedezik, hogy a prófétai és királyi papság funkciójával (tisztével) vannak felruházva. Tudatára kell ébredniük sajátos hivatásuk dimenzióinak, és keresniök kell ennek kapcsolódásait a felszentelt papsággal, hogy kinyilvánítsák az Egyház kommúnióját. A laikátus hivatása: evilági hivatás „A világi hívőknek sajátos és megkülönböztető vonása a világba-tartozás ... Sajátos hivatásuk alapján a laikusok dolga az, hogy az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által keressék az Isten országát... Itt hívja őket az Isten, hogy szerepük a kovászé legyen: mintegy belülről szenteljék meg a világot... Különleges módon órájuk vár tehát az, hogy az evilági dolgokat, amelyekben benne élnek, mindenestől úgy világítsák meg és úgy rendezzék, hogy e dolgok mindig Krisztus szerint menjenek végbe s fejlődjenek és váljanak a Teremtő és a Megváltó dicsőségére“ (LG 31). Ezt a sajátos hivatást a consecratio mund'i (a világ megszentelése) kifejezéssel szokták jelölni. Jegyezzük meg: a kifejezés nem a Zsinaton született, hiszen már XII. Pius is alkalmazta a világiak apostolsága 1957-es nemzetközi kongresszusán. Láthatjuk tehát a Szentlélek működésének nyomait: a tavaszi kibontakozást lassú csírázás előzi meg. Hangsúlyoznunk kell: a világi hívek sajátos és elsődleges hivatása az evilági valóságok felemelése. Szóval és tettel ezen a területen gyakorolják prófétai papságukat. Krisztus maga támasztja életre a megtestesülés teológiáját, ö maga az emberi életet éli, belemerül, komolyan veszi, megújítja, visszaállítja teljes távlatát. Ö veszi fel elsőnek új szövetségbe (a kenyérből lett Eucharisztia által) az evilági rendet. Mi tanítványai vagyunk. A világiaknak kell tanúskodniok testvéreik körében, a világ szívében arról, hogy az evilági valóságok nemcsak eszközértékkel bírnak az ember végső céljához viszonyítva, hanem megvan a saját értékük, amelyet a Teremtőtől kaptak: ezt kell megérlelni és kibontakoztatni. A földi valóságokkal szemben a világiaknak két szélsőséges magatartástól kell óvakodniok: annyira áthatja őket az Abszolútum felé való törekvés, hogy eltompul, elhalványul szemükben a földi valóságok belső értéke, autonómiája és méltósága. Vagy ellenkezőleg: annyira előtérbe emelik és bálványozzák az evilági értékeket, hogy gyakorlatilag ezeket teszik meg abszolútnak. Úgy kell 43
