Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után
Túl a Misztikus Test egyháztanán, lassan kibontakozik az Isten népe eszméje is, amelyet a II. Vatikáni Zsinat átvesz a Lumen Gentiumba. Ismeretes, hogy az „Isten népéről“ szóló 2. fejezet hosszú viták után kapta meg végleges helyét a zsinati konstitúcióban. Ki kellett emelni azt, hogy Isten népe a Szentlélek által létezik, Jézus Krisztus Istene nagylelkűségéből. A Lumen Gentium 31. pontja így határozza meg a világiakat: „Világi hívőkön az összes keresztényeket keil érteni az egyházi rend és az egyházban jóváhagyott szerzetesség tagjainak kivételével; itt tehát azokról a keresztényekről lesz szó, akik a maguk részéről az egész krisztusi nép küldetésében járnak el az egyházban és a világban, hiszen a keresztség Krisztus testébe építette be őket, Isten népének tagjaivá, és Krisztus papi, prófétai és királyi tisztének részeseivé tette. A világi hívőknek sajátos és megkülönböztető vonása a világba-tartozás.“ A már elkötelezett világiak így elnyerték a jóváhagyást, ök is Isten népéhez tartoznak. így tehát mindaz, amit az Egyházról mondtak, rájuk is vonatkozott. Léttaniilag, nem pusztán megbízatás révén elkötelezettek az Egyház küldetésében, a megfelelő jogokkal és kötelességekkel. Magától értetődött, hogy Krisztus egyháza számára apostoli szolgálatot akart és nem lenne teljes Krisztus Egyháza e valóság nélkül. II. János Pál pápa a zsinat egyháztanát fejti ki, amikor ezeket mondja (1986. jún. 7-én a Világiak Tanácsa tagjainak): „Semmi sem világíthatja meg és serkentheti jobban a világiak részvételét az Egyház életében és küldetésében, mint a Zsinat kommúnión alapuló egyháztanára való figyelés és annak a lendületnek tudatosítása, amelyet a mai világ új evangélizálásának adott. (...) Arról van szó, hogy minden szinten át kell vinni a gyakorlatba ezt a kommúnió-egy- háztant, az egyházi közösségről és a belőle fakadó küldetésről szóló tant, tanulékonyán követve Isten Lelke sugallatát, fokozatosan tudatosítva Krisztus Teste minden tagjának méltóságát és keresztségi felelősségét: e megkeresztelteknek a világ sójának és világosságának kell lenníök.“ Csakugyan minden ebből a dogmatikai felfogásból fakad, amelyet a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazott: „Jézus Krisztus Egyháza komin ú n i ó (szeretetközösség).“ Ahogy a Lumen gentium 2. magyarázó jegyzete mondja: Ezen „nem valami szétfolyó érzelmet értünk, . . hanem szervezetszerű valóságot, amely jogi alakot követel, és ugyanakkora szeretet élteti.“ Ennek az élő szervezetnek láthatatlan eleme tehát a szeretet. A szeretet teremti meg az alapvető egységet és a kapcsolatokat Isten népe tagjai között; a szeretetben kölcsönösen tisztelik egymás sajátos funkcióját (feladatát). Azt lehetne ellenvetni, hogy az új kánonjogi kódex kifejezésmódja elmarad a Zsinat világiakról alkotott felfogása mögött. Csakugyan a 207. kánon 1. §-a pl. így határozza meg a világiakat: „Az egyházban a krisztushívők között isteni rendelés folytán vannak szent szolgálatot teljesítő személyek, akiket a jogban klerikusoknak is nevezünk; a többieket pedig világiaknak hívjuk.“ 42
