Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után
majd a következtetés: „Mind ezeket értvén, keresztyének: szeressük egy-mást, mint Isten fiait, Christus attyafiait, mint magunk saját tagjait...“ {VII, 369) 1. Lásd: Pázmány Péter emlékezete. Halálának 350. évfodulóján, Róma 1987, 492. old. Szerk. Lukács László SJ és Szabó Ferenc SJ. — Szabó F.t Lukács L., Bitskey I., Szántó K., Mészáros I., Fricsy Á., Gyúrás I., Herner J., Hargittay E. és Polgár L. tanulmányai. — 2. Lásd erről öry Miklós Pázmány Péter tanulmányi évei (1970) c. könyvét és közös bevezetőnket a Szent István Társulat által kiadott Pázmány-antológiához: Válogatás müveiből (1983), I., 11—86. — 3. Lásd: Szabó F., Pázmány hitelemzése a grazi „De Fide-traktátusban“, Pázmány Péter emlékezete, 99kk. — 4. Vö. Bitskey István, Humanista erudíció és barokk világképp (1979). — 5. Irodalomtörténet, 1971/1. 41 kk: „Pázmány". — 6. H. Fries, „Wandel des Kirchenbildes und dogmengeschichtliche Entfaltung", In: Mysterium Salutis, IV/1, 223—285. — 7. Öry M., Pázmány Péter lelkisége, Klagenfurt 1964. Frangoise Tailleur A VILÁGIAK A II. VATIKÁNI ZSINAT UTÁN XXIII. János pápa előszeretettel mondogatta: egészen spontán módon, mintegy új tavasz zsengéjeként támadt az a gondolata, hogy zsinatot hívjon össze. Számára s mindazoknak, akiket a II. Vatikáni Zsinat megérintett, tagadhatatlan, hogy a Szentlélek a Zsinattal kifejtette hatóerejét az Egyház szívében. A világiak természetének s hivatásának újrafelfedezése volt ennek egyik gyümölcse. Az elmúlt hatvan év történetét tekintve határozott fejlődést állapíthatunk meg. A fejlődés állomásai 1906. február 11-én jelent meg a Vehementer kezdetű enciklika. Ebben X. Pius a következőket írta: „Egyedül a lelkipásztori testület rendelkezik a joggal és a szükséges tekintéllyel ahhoz, hogy előmozdítsa (az Egyház) minden tagját a társadalom célja felé; ami a sokaságot illeti: nincs más kötelessége, mint hogy hagyja magát vezetni és tanulékony nyájként kövesse pásztorait.“ Valóban ez volt Krisztus szándéka, aki „azért jött, hogy a juhoknak élete legyen, éspedig bőségesen legyen“ (Jn 10,10)? Az egyháznak ez a hierarchizált felfogása a laikátusnak csak negatív önazonosságot és olyan passzivitást szánt, amely semmi helyet sem hagyott a Lélek lendületének. De a húszas években a hívők tudatára ébrednek az elkereszténytelenedés- nek. XI. Pius észreveszi a nép között működő pásztorok nyugtalanságát, akik többek között találkoztak a munkásosztály kizsákmányolásával és elhagyatott- ságával. Belgiumban a fiatal Cardijn abbé plébániáján meghallgatja a fiatal 40
