Szolgálat 72. (1986)

Az egyház szava - II. János Pál beszéde a Szentségi Kongregáció tagjaihoz

következménye bénító kielégületlenség vagy lelki megrázkódtatás lenne. Hi­szen a bűnét bánó hívő éppen abban a cselekményben, amelyben bűnösségé­vel szembesül, éli meg újra a találkozást Ura türelmes és erőt adó irgalmas­ságával. Ez az igazság. Észre kell tehát vennünk, milyen nagy segítséget jelent a gyermekek számára is ennek a szentségnek jól alkalmazott kiszolgáltatása: fokozatosan és harmonikusan növeli bennük az önismeretet, az önfegyelme­zést, és azt a készséget, hogy elfogadják magukat saját korlátáikkal. Elfogadják anélkül, hogy velük tehetetlenül megalkudnának. Itt vetődhet fel az a kérdés, melyik az az életkor, melyben az ember már képes halálos bűnt elkövetni. Mindjárt megjegyezzük: nem volna szabad el­felejteni, hogy az a törekvés, mely ezt az időpontot túlságosan későre teszi, túlzott bizalmatlanságot árul el a gyermek jócselekedetre való képessége iránt. Ettől függetlenül: az erkölcsi rossznak még az alacsonyabb fokozatai is jelen­tősek. Fontosságuk még inkább megmutatkozik, ha a fokozatokat az emberi és keresztényi növekedés pedagógiai távlataiban vesszük fontolóra. 4. Mindenesetre el kell ismernünk, hogy a papokból hiányozhat az a felké­szültség, mely a gyermekek igazán jó gyóntatásához szükséges. Meg kell tehát kívánni, hogy a papnövendékeknek teljesen föltárják e szentség sokrétű való­ságát. De az is fontos, hogy jól megismerjék az emberi életkorok lélektanát. Akkor majd nem fosztjuk meg a fejlődés különböző szakaszait járó gyermeke­ket a kegyelem misztériumához való helyes közeledéstől. Márpedig tudjuk: ebben a misztériumban az a Jézus fejti ki tevékenységét, aki egykor sürgette: „Hagyjátok csak a gyermekeket, hadd jöjjenek hozzám“ (Mt 19,14). Ez okból hasznos lenne gondoskodni arról, hogy a papnövendékek kapja­nak kiképzést e pedagógiai kérdésben. De az is igen megfelelő lenne, ha a lelkekért vállalt felelősség terhét hordozó papok számára is gondoskodnának tanfolyamok szervezéséről, ismereteik korszerűsítése végett. A sajátos cél ez lenne: hasznosítsuk a lélektan és neveléstan igazi eredményeit, hogy egyre jobban alkalmazkodhassunk a növekedésben levő ember értelmi felfogóképes­ségéhez és fogékonyságához. Ennek gyümölcse lehetne egy olyan katekézis, mely a lényeget pontosan tükröző tanítást nyújtana bűnről és megbocsátásról. Nem is annyira azon nyargalna, mennyiben súlyos egy bűn, hanem arra biz­tatna, hogy válaszoljunk nagylelkűen Isteni Barátunk határtalan szeretetére. Az általános feloldozás 5. A második kérdés, amellyel foglalkoznom kell, az általános feloldozás ügye. Bizonyos esetekben több megtérőnek lehet adni általános formában feloldozást, megelőző egyéni gyónás nélkül. Erre nézve az Egyházi Törvény- könyv pontos útmutatással szolgál (961-963 k.). A „Kiengesztelődés és bűn­ei

Next

/
Thumbnails
Contents