Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Sinkó Ferenc: Mindig útban volt...

te fiatal munkatársát Budapestre, hogy az Országos Papi Tanácsban képviselje az egyházmegyét, igyekezzék ott érvényesíteni a Rerum Novarum szellemiségét, gondolatvilágát.

Pesten Pfeiffer Miklós olyan örvénybe került, amelyen nemhogy a jóhiszemű fiatal pap, de egy tapasztalt öreg róka se tudta volna egykönnyen és saját kára nélkül átverekedni magát. Két erő küzdött a Papi Tanács ügyében. Az egyik az a radikális és egyre forradalmibb követeléseket hangoztató papi csoport, amely elsősorban az ország megszállt területeiről elmenekült fiatal papokból állt, élükön az erdélyi Szalay Mátyással. A másik álláspontot a püspöki kar konzervatív része képviselte a hercegprímással, Csernoch Jánossal az élén, aki az új szervezetben az egyházi rend és annak törvényei elleni lázadást látott. A Papi Tanácsok intézményét nem helyeselte, csak „jóváhagyólag tudomásul vette" a körülmények kényszerítő hatása alatt, s mindent megtett, hogy működését gátolja.

A Papi Tanács 1919. január 15-én és 16-án tartotta meg egyetlen összejövetelét. A tanácskozásokban a püspöki karból csak Prohászka Ottokár vett részt. Fel is szólalt. Felszólalásában jogosnak mondotta az alsó papság követeléseit „mindaddig, amíg ezek krisztusi szellemben történnek“.

Felszólalt Pfeiffer Miklós is. Bírálta az egyház gazdagságát, különösen az egyházi nagybirtokok létét. Kifogásolta, hogy az egyházat nemegyszer öreg, sőt elaggott emberek kormányozzák. (Ebben is főpásztora álláspontját képviselte.)

Olyan elveket fogalmazott meg tehát, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat és az utána következő reformok valóra váltottak. Akkor azonban megbotránkoztatta a papságnak nem csupán konzervatív elemeit, de Prohászkát is. „Ezen az esti ülésen — írta utóbb — P. kassai kanonok is tartott egy lapos beszédet arról, hogy az egyház, ha megértette az idők jeleit, győzött; applikáció: Nagy Konstantin, a középkor — mind rossz applikációk voltak, csodáltam ez ember felületességét. Még inkább csodálkoztam, mikor hallottam, hogy a szocialista pártba belépett“ (Soliloquia II. 2. old.).

A konstantini egyház kérdésének taglalása meghaladná egy rövid portré kereteit, de a személyi kérdést illetően meg kell állapítani, hogy Prohászkát félrevezették informátorai. Pfeiffer Miklós nem a szocialista pártba, hanem — Giesswein példáját követve - a Károlyi pártba lépett be. Károlyiék hasznos munkatársat láttak a fiatal kassai kanonokban, akitől azt remélték, hogy nyelvtudásával (öt nyelvet beszélt magas szinten) és nyugati kapcsolataival kitűnő szolgálatokat tehet a fiatal magyar demokráciának. Ezért nevezték ki miniszteri tanácsosnak a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban. Posztját azonban nem foglalhatta el: a Károlyi kormány lemondott. Pfeiffer Miklós egy ideig még Pesten időzött, tovább keresve a módjait, hogyan illeszkedhetne be az egyház az új rendbe. Amikor azonban véglegessé vált, hogy Kassa Csehszlovákiához került, elhagyta a magyar fővárost és Ausztrián át visszatért egyház47