Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Sinkó Ferenc: Mindig útban volt...

Lelkipásztor} működését a nyitrai egyházmegyében kezdte, de hamarosan átlépett a kassai egyházmegye kötelékébe, amelynek 1904 óta koadjutorként, 1907-től pedig megyés püspökként Fischer-Colbrie Ágoston volt főpásztora. Kétségtelen, elhatározásának egyik oka az volt, hogy ekkor már Kassán élt az édesanyja és mostohaapja, Lóskay Gábor tábornok. Bizonyos azonban az is, hogy átlépését nemcsak szívesen látta, de Fischer-Colbrie püspök szorgalmazta is, aki, hogy egyházmegyéjét kiemelje előbbi elhanyagolt állapotából, igyekezett kitűnő munkatársi gárdát szervezni maga köré.

Kassán az egyházmegyei szeminárium tanáraként kezdte meg a működését a fribourgi végzettségű fiatal pap. A püspök hamarosan látta, hogy jól választott: szociális munkájának hasznos segítőjét és folytatóját szerezte meg benne. Viszonyuk épp ezért nem maradt meg a jó főnök és az elsőrangú beosztott munkatárs szintjén, hanem őszinte fegyvertársi barátsággá fejlődött. Miklós kanonok későbbi vallomásaiból és visszaemlékezéseiből tudom, hogy a püspök vezető állásra is nevelte fiatal munkatársát, s igyekezett érlelni és kiteljesíteni szellemi és erkölcsi adottságait. Felcsillant annak lehetősége is, hogy a fiatal pap a katolikus szociológia egyetemi tanára lesz. Ekkor azonban közbelépett — az anyai ambíció. Lóskay Gáborné nagy anyagi áldozattal kanonoki státust alapított a kassai egyházmegyében, azzal a kikötéssel, hogy annak első javadalmasa az ó fia legyen. A püspök, hogy megtartsa fiatal munkatársát és biztosítsa szabad és független mozgását, támogatta az anyai törekvést; 1916-ban 29 esztendős fejjel Pfeiffer Miklós kassai kanonok lett.

Az eddig töretlenül ívelő papi karriert azonban hamarosan nehéz próbatétel elé állították a történelmi események. Az első világháború befejezése és a központi hatalmak veresége a forradalmak sorát lobbantotta lángra Közép- és Kelet-Európábán. Magyarországon 1918 októberében kitört a Károlyi Mihály és Hock János nevével indult ún. őszirózsás forradalom, s országszerte mindenütt megalakultak szervei, a Nemzeti Tanácsok. Fischer-Colbrie Ágoston a magyar püspöki karból az elsők között csatlakozott az új rendhez. Amint az új rendszerre tett esküjében hangoztatta: azt várta, hogy az alapvető krisztusi tanítások jutnak érvényre általa, az elnyomást és a szegénységet számolja fel, és az igazságosabb társadalmat valósítja meg. Fischer-Colbrie fiatal papként lefordította a Rerum Novarumot; Pfeiffer Miklós a fribourgi egyetemen, XIII. Leó enciklikájának tűzhelyén alakította ki szociális kérdésekben elfoglalt álláspontját. Érthető volt tehát a püspök megtartása és az is természetes, hogy a kanonok mindenben osztotta és támogatta püspöke álláspontját.

A püspök 1918. november 28-i körlevelében tájékoztatta papságát, hogy Budapesten a magyar püspöki kar jóváhagyó tudomásulvételével az egyháziak anyagi és egyéb ügyeinek intézésére megalakult az Országos Papi Tanács, a kassai egyházmegyében pedig annak egyházmegyei szervezete, az új intézmény élére Pfeiffer kanonokot nevezte ki. Mielőtt azonban az egyházmegyei papi tanács megszervezése esperest kerületi szinten megtörtént volna, felküld46