Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Sinkó Ferenc: Mindig útban volt...

Mi, Miklós kanonok későbbi tanítványai nem egyszer vetettük fel a kérdést magunk között: miért nem mélyedt bele jobban az íróasztal melletti munkába? Nos, azt hiszem, itt a magyarázata: már főiskolai tanulmányai hatása alatt megérlelődött benne az a felfogás és meggyőződés, hogy a szociális kérdések megoldása nemcsak elméleti feladat, hanem gyakorlati társadalmi munkát, nevelést, kapcsolatok keresését, eszmecseréket és vitákat is megkövetel. Ez a meggyőződése határozta meg egész további életét, eredményeit és próbálkozásait.

Kezdetben úgy tűnt, hogy az elméleti munka területén marad, tudományos tevékenység mellett köt ki. Miután 1909-ben pappá szentelték, tovább folytatta fribourgi egyetemi tanulmányait. 1913-ban avatták doktorrá, amit aztán a pesti Pázmány Péter egyetemen is nosztrifikáltatott. Bölcselet-doktori értekezésének címe: „Die Klugheit in der Ethik von Aristoteles und Thomas von Aquin“. Tárgya jellemzi őt. Semmit se tisztelt és értékelt annyira, mint az értelmet és az okosságot, semmit se utált annyira, mint az emberi butaságot. „Ha megkérdik tőlem, mit utálok jobban — szokta mondani — a bűnt-e avagy a butaságot, habozás nélkül válaszolom, hogy ez utóbbit. Mert a butaságból születik a bűn.“

A domonkos rendhez fűződő kapcsolatát hiányosan mutatnánk be, ha nem utalnánk fribourgi tanulmányai másik gyümölcsére és hatására, amely a magyar múlthoz kapcsolódik. Doktori vizsgát tett a rend történetéből is. Disszertációjának, amely nyomtatásban 1913-ban jelent meg Zürichben, tárgya és címe: „Die Ungarische Dominikaner Ordensprovinz, von ihrer Gründung, 1221, bis zur Tataren Verwüstung 1241-42“. Művében részletesen tárgyalja a magyar domonkosok keleti expedícióját: 1232 és 1237 között négyszer keresték fel az Ural és a Volga vidékén maradt magyarokat. Mindenekelőtt azt bizonyította be, amit az ö nyomán azóta általánosan elfogadott a történetírás: Ju- lianus jelentése, amelyet útjáról készített — hiteles.

Még egy domonkos tárgyú könyvét kell megemlítenünk: „A domonkos rend magyar zárdáinak vázlatos történetét“, amely 1917-ben jelent meg Kassán. Ilyen irányú munkáinak értékét jelzi például, hogy Joan Ferenc, a csángó származású, románná lett minorita, „A kunok és püspökségük“ c. tanulmányában (magyarul 1981-ben jelent meg Domokos Pál Péter fordításában a Szent István Társulat kiadásában), Pfeiffer Miklós domonkos vonatkozású könyveit használja legfontosabb forrásként.

A domonkos misszióik és a keleten maradt magyarság történetének kérdései élete végéig, társadalmi és szervező munkássága legzsúfoltabb időszakaiban is foglalkoztatták. Ilyen irányú tanulmányairól több oikket írt, rádióelőadást tartott.

S ha már a család ellenkezése miatt nem ölthette fel a Szent Domonkos ruháját, legalább harmadrendi lett, hogy — amint sokszor emlegette e sorok írója előtt — legalább azt a jogot biztosítsa magának, hogy a szeretett rend ruhájában temessék el.

45