Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Mihályi Gilbert: II. János Pál az emberi méltóságról

őt. „A mai világ fájdalmas ellentétben áli az Emberi jogok nyilatkozatával" — jelenti ki az Ember Megváltója c. enciklikájában.

Az emberről szóló Igazság: Az ember evangéliumi érték

Korunk kórtünetének megállapítása után, amiben a burjánzó szekuláris ideológiák embertanát elégtelennek sót egyenesen veszélyesnek bélyegzi, II. János Pál keresi az emberről szóló teljes igazságot. Ezért kezdte beszédét így a pueblai konferencián: „Nem szakmai szimpóziumra jöttünk össze, nem politikai parlamentként, nem tudományos vagy technikai kongresszusra, hanem az Egyház pásztorainak testvéri találkozójára, és mint pásztorok tudatában vagytok, hogy fő kötelességtek az igazság mestereinek lenni. Annak az igazságnak, amely nem emberi és okoskodó, hanem Istentől jövő igazság. Ez hozza magával az ember felszabadításának az elvét: megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket“ (János 8,32).

Majd így folytatta: „Az Egyház, hála az evangéliumnak, birtokában van az emberről szóló igazságnak... A sok humanizmussal szemben, amelyek gyakran megrekednek az ember pusztán gazdasági, biológiai vagy pszichológiai szemléletében, az Egyháznak joga és kötelessége azt az igazságot hirdetni az emberről, amit Mesterétől, Jézus Krisztustól kapott: ...Az emberméltóság számunkra evangéliumi érték.“

Teológiai antropológia: keresztény humanizmus

Már most miben áll ez az evangéliumi, keresztény embertan? II. János Pál mindenekelőtt megjelöli ennek a teológiai antropológiának gyökerét, az emberi méltóságnak forrását. Az ember és értékének jobb megértéséért az Úristenre utal. Éspedig hármas vonatkozásban: Isten mint a Teremtő, mint a Megtestesült Ige és mint a Megváltó.

I. Az Ember Megváltója c. enciklikájában a pápa hangsúlyozza, hogy az ember „lélek és test" (1Tit 5,23), tehát isten teremtménye. Vagyis nem a véletlen hozta létre, nem önmagától keletkezett, és nem az egyenes evolúció fejleménye, hanem a teremtő Isten különleges szeretetének megnyilvánulása, aki „saját képére és hasonlatosságára“ (Tér 1,27) alkotta meg az embert. Ebben rejlik az emberiét értelme, méltóságának miértje.

Továbbá a teremtő Isten a maga szuverén akaratával és végtelen szereteté- vel rábízta teremtését, hogy „uralkodj felette“ (Tér 1,26), azaz legyen az ember a földi élet irányítója, az egész teremtés kezelője. Amikor tehát az ember kifejleszti a benne rejlő képességet, tudományt, művészetet, technológiát stb. hoz létre, akkor a Teremtő nevében jár el, ezen isteni megbízatást gyakorolja. Az ember tehát nem akármilyen teremtmény, hanem a teremtő Isten munkatársa a világ fenntartásában, a teremtés építésében. Mindez felsőbbségét, nagyságát, értékét, méltóságát jelzi, ami Teremtőjétől ered.

37