Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Franz König: Nem elég csak a technika

A technika túlzott hajszolása mind több és nagyobb problémát okoz:

Pusztán külsőségekhez, felületes életfelfogáshoz vezet, amely figyelemre se méltatja a valódi bensőséges életet. Pedig az ember szubjektív törekvései legalább olyan jelentősek, mint a tárgyiasságra irányuló képességei.

Elidegenít a természettől, s ez a természetellenes magatartás állandó menekülésre késztet és nyugodt vagy hangoskodó, de mindenképp csalódott életformát teremt.

Az ember kielégületlen fogyasztóvá válik. Igényei oly gyorsan növekednek, hogy nem állhat be igazi megelégedettség. Az egyre fejlődő reklámipar modern tudományos technikát alkalmaz, hogy megkaparintsa az egyént, így mind jobban és jobban ki vagyunk szolgáltatva a titkos kísértéseknek.

Egyre gyakrabban észlelhetjük az emberek belső ürességét. Ennek törvényszerű következményei a neurotikus, beteges szorongások.

A technika kultusza óriási bürokráciához vezet, amely jobban hangsúlyozza a szabályt és az alkalmazkodást, mint az elkötelezettséget és az emberséget.

Szennyeződik a természetes környezet. Mindinkább nagyvárosokban élünk, amelyek hihetetlen zajnak, idegességnek és névtelenségnek vannak kiszolgáltatva.

Egyre több tömegtájékoztatási eszköz áll rendelkezésünkre, de így válunk mind könnyebben és könnyebben manipulálhatókká. Ismeretközlő rendszerünk azt a belső értelmetlenséget fejezheti ki, amit oly találóan írt le T. S. Eliot „The hollow men“ (Üres emberek) című könyvében: „Amikor egymásnak sug- dolózunk, kiszáradt hangunk olyan csendes és értelmetlen, mint a szél a száraz fűvön vagy, mint a patkánylábak száraz pincéink üvegcserepein“. Az ősember totemek iránti naiv hitéhez hasonlít az a tisztelet, amellyel parányi gép- részecskéknek adózunk. Sokan hiszik, hogy a gépesítés előnyei alkotják a haladás teljességét.

Annyit utazunk, hogy elveszítettük szükséges stabilitásunkat. Baráti viszonyainkat áldozzuk föl, s szomszédaink válnak idegenekké. S amikor segítségre szorulunk, igen gyakran csak közönyt tapasztalunk, különösen ha szegények vagy etnikai kisebbség tagjai vagyunk.

George Santayana mondotta, hogy meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket, amikor elvesztettük célunkat. Anyagias erkölcsi normáknak vetettük magunkat alá, s ezért kétes értékű eszközöket alkalmazunk illuzórikus célok érdekében.

Annak ürügyén, hogy a technikát kell előnyben részesítenünk, elhanyagoljuk a művészeteket és a szellemtudományokat.

A szinte kizárólagosan technikai szemlélet a mérhetőség dicsőítéséhez vezet. Kétségtelen, hogy ez a fogalom nélkülözhetetlen a természettudományokban. De sokkal kevésbé hasznos az ember társadalmi kapcsolataiban. Röviden úgy is mondhatjuk, hogy a „miként“ győzelmet aratott a „miért“-en. Amióta elhanyagoljuk az örök ideálokat, elvesztettük irányunkat. Vallásos ál32