Szolgálat 72. (1986)
Tanulmányok - Franz König: Nem elég csak a technika
láspontunk azt tanítja, hogy az ember hajlamos a bálványimádásra, ami hamis életfilozófiához vezet és növeli a rombolás ösztönét. Ahol a technikát bálványozzák, ott felmerül az emberi természet szétforgácsolódásának veszélye: egyik részét racionálisnak és determináltnak tekintik, a másikat az irracionális élet kifejezésének tartják. így elhanyagolnak vagy tudománytalannak bélyegeznek olyan létfontosságú területeket mint a vallás és az erkölcs. Amikor a technikai eszközök győzedelmeskednek a tartalmon, amikor lenézik végső elkötelezettségünk alapjait, az eszményeket, akkor a bölcselet nem lesz más mint durván leegyszerűsített pragmatizmus kifejezője. S akkor majd nem tartjuk mindazt igaznak, ami „funkcionál“, működik? Nem lesz igaz az, ami érzelmi kielégülést jelent? Nem uralkodik el mindenen a viszonylagosság, a relativitás? A dolgok ilyen szemlélete nagyon veszedelmes. Tárt kapukat nyit és nyomást gyakorol az emberiség lábbal tiprására, ahogy ezt oly ékesszólóan megírta Gabriel Marcel „Les hommes contre l’humain“ (Emberek a humánum ellen) című munkájában. Technika erkölcs nélkül kétértelmű vállalkozás, mert hiányzik a szilárd alap. A technika egyeduralma a határtalan terjeszkedés illúzióját kelti, de az eredmény: a növekvő bizonytalanság és az egzisztenciális boldogtalanság. A technika fejlődése elemző és szakosított kutatást kíván. De ezzel nem feledkezünk meg arról, amit Whitehead „az emberi szív mélyebb intuíciójának“ nevezett? A technika a körülhatárolható tudástól függ. De vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy az igazi bölcsesség meghaladja az empirikus igazolhatóság határait? Whitman írja a „Song of the Open Road“ (Ének a nyílt útról) versében: „A bölcsesség a lélekben lakozik, mint az igazság próbaköve. A bölcsességet nem vizsgálhatják meg az iskolában, s aki birtokolja, az nem adhat belőle annak, akiből hiányzik.“ Tudjuk, hogy a technikai haladás egyre nagyobb szakosodást kíván, s az „általános képzés“ manapság szinte lehetetlen. Ennek ellenére érvényes az az igazság, hogy teljesség nélkül szétforgácsolódik az élet és a tudomány. Az ember nemcsak mennyiségi tényezőkből él. Nem számítógép, nem is „csak szaktudós“. Szüksége van arra, amit Whitehead az általánosítás kalandjának nevezett. A vallás és az erkölcs ilyen „általánosító kaland“ a legmagasabb szinten. Arra utalnak, hogy az embernek cselekednie kell és látóhatárát szakadatlan tágítania, hogy ezzel legyőzhesse a megsemmisülés csíráit, amelyeket magában hordoz és amelyekkel a társadalomban is találkozik. Az ember négy, egymással összefüggő világban él. Az elsőt saját benső valósága alkotja, a másodikat a tárgyak, a harmadikat az emberek közti kapcsolatok; a negyedik a transzcendencia birodalma. 3 33
