Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Vass György: Az ember Jézus szemében

(Mk 2,15). Hallatlan dolog, és a jó zsidó polgár szemében botrány. Szemére is hányják. Mi re Jézus leszögezi: „Nem egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.“ Ez a mondat még félreérthető. Mintha azt mondaná Jézus, hogy az emberiség egyik fele igaz és egészséges, s ő csak a másik felét hívja magához, és szánja boldogságra. Ez azonban nem így van. Mert az ún. igazak is rászorulnak Jézus gyógyító és bűnbocsátó találkozására. Vagyis Jézus szemében minden ember valamiként bűnös és beteg. Még Simon farizeus is, akinek házába betolakszik egy rosszhírű nő. Sírva fakad, könnyeit Jézus lábára hullatja, majd hajával megtöri!, és csókjaival elárasztja, illatos olajjal keni Jézus kifáradt lábait, amit vendéglátója, Simon farizeus elmulasztott megtenni. Erről az asszonyról mondja Jézus: „Sok bűne bocsátatott meg, mert nagyon szeretett. Akiinek viszont kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret“ (Lk^,47). Jézus beszéde Simon farizeusnak szói. Szavaiban nem keserű szemrehányás van, hanem burkolt tanítás: Simon, te mégjobban rászorulsz arra a bűnbocsánatra, amit most ez a bűnös asszony kapott meg tőlem! Nem tudjuk, ki volt ez a városban rosszhírű nő. De tudjuk, hogy a boldogok és áldott emberek sorába tartozik Jézus szemében. De azt is sejtjük, hogy az igaz Simon nem tartozik ebbe a kategóriába. Lukácsnál a farizeus és a vámos hasonlata jellemzi ezt az ember szemében fordított értékítéletet. „Mondom nektek, hogy ez megigazuitan ment haza, az nem“ (Lk 18,14). Ó az az ember, aki Jézus előtt valóban számít. Mint az elveszett bárány, akiért a pásztor elhagyja a kilencvenkilenc juhát a pusztában, amíg azt az egyet meg nem találja, mert „mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtalált bűnösön, mint 99 igazon“ (Lk 15,7). Jézus mennyei atyja örömében látja a boldog embert, aki számára olyan, mint a szegény asszony elvesztett és megtalált drachmája.

De még világosabb az igazak és a bűnösök szembeállítása a tékozló fiú hasonlatában. Amikor a tékozló fiú atyja már távolból meglátja hazatérő gyermekét, szó nélkül elébe siet, nyakába borul, megcsókolja, mert megesett rajta a szíve. Szemrehányásról vagy büntetésről szó sincs. De annál inkább örömről. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült. Erre vigadozni kezdtek — zárja le Lukács a példabeszéd első ff lét, mielőtt bemutatná a tékozló fiúnak „igaz“ és atyja mellett kitartó bátyját. Morcos örömtelenségét szelíden burkolt szemrehányás illeti atyja részéről, akárcsak Simon farizeust Jézustól. De, éppen úgy mint Lukács 8. fejezetében valami szánalom árad az atya szavaiból. Vajon nem te, „az igaz és kitartó“ szorulsz-e megbocsátásra, — te, aki képtelen vagy részt venni atyád örömében? Melyik volt Jézus szemében a boldog ember? Melyik volt számára a z ember: az, akinek nyomorúságára az Atya öröme áradt — vagy az, aki örömét nem tudta megosztani? A tékozló az, akire Jézus éppen úgy elmondhatta Zakeus fővámoshoz intézett igéit: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra“ (Lk 19,9). Boldogok a bűnösök, akik Jézussal találkoznak, mert bűnük „már eleve“ meg van bocsátva.

16