Szolgálat 70. (1986)
Könyvszemle - Éneklő Egyház (Galambos Irenaeus)
KÖNYVSZEMLE Éneklő Egyház. Római Katolikus Népénektár — liturgikus énekekkel és imádságokkal — Szent István Társulat. Budapest 1985. 1488 o. Megjelent a régóta várt új népénektár. A Szent Vagy Uram megjelenése óta nem volt ilyen jelentős eseménye a magyar egyházi éneknek. E nagy mű mögött rendszeres felmérések, gyűjtés, tudós kutatás sok aprómunkája rejlik. A munkaközösség arra törekedett, hogy az „Éneklő Egyház“ legyen imakönyv, felnőtt-katekizmus, misekönyv, énekgyüjtemény, rituálé és otthoni használatra igazi „családi imakönyv“ is. (Sajnálatos, hogy a hívek nemigen viszik magukkal a templomba, vastagsága miatt.) A müvet a gyakorló lelkipásztor szemszögéből ismertetjük. Az új népénektár egyik legnagyobb nyeresége a csiksomlyói ferences barát, Kájoni, Kancionáléjának bőséges felhasználása. Kájoni patinásán magyaros dallamai és erősen biblikus töltésű szövegei váljanak mielőbb az egész magyar nyelvterület közkincsévé! — Jó, hogy a szakavatott munkatársak érvényesülni engedik a nemes, szép és hagyományos magyar éneklési módot. — A papságnak és a köznapi misékre járóknak örömére szolgálhat a „kalendáriumi énekeknek" jelentősen bővült gyűjteménye. — Új értéket jelentenek a szentségek és szentelmények énekei. — A könyv komoly lelkipásztori lehetőséget nyújt a többet igénylők és az egyházközség csoportjai számára azzal, hogy népzsolozsmákat közöl. A népzsolozsma egyes helyeken még latin nyelven is tovább élt. Most a Zsinat tekintélye is sürgeti felújítását. — Megtaláljuk a kiadványban a szentmise állandó részeinek szövegeit. — Vannak benne egyszerű latin gregorián ordináriumok is. Valóban kívánatos ezek megtanítása: az Egyház egyetemességének szép jelei és közösségének kifejezői. Megtaníthatók énekkarral, skólával, akár a néppel is. — Szokatlanul kiadós a litániák és ájtatosságok fejezete: ez egy családi imakönyvnek — tehát betegeknek, öregeknek is — készült kötetben indokoltnak látszik. — Az egyes részek bevezetői, a liturgikus tanítások — amelyek inkább a hagyományos liturgikus nézeteket képviselik — és az egyes énekek magyarázatai is, és elsősorban maguk az énekek, bőséges anyagot adnak az imádkozónak, elmélkedönek, de az igehirdetónek is. — A „hívek könyörgéséből“ csak egyet találtunk. Jó lett volna közölni az ilyen könyörgések összeállításánál követendő szempontokat (vö. Inst. Miss. 45—47.). — Szerencsésnek tartjuk, hogy Móricz Zsigmond verses zsoltárfeldolgozásaiból is közölnek néhányat népi dallamokra, valamint azt is, hogy Kerekes Károly népdalokra alkalmazott zsoltárfordításaiból is nyújtanak ízelítőt. — Jó a tematikus énekek gyűjteménye hitoktatáshoz és egyéb alkalmakra. Mit lehetett volna elhagyni, illetve külön kötetben közzétenni? Véleményem szerint az ún. „magyar gregoriánt“. Mert ugyan kik énekeljék ezeket a különben igazán könnyű antifonákat? Az előénekesek (a skóla)? Nekik elsősorban nem az Introitust és a Communiot kellene énekelniük, hanem az olvasmányok közötti antifonát és zsoltárt; ezek változatos dallamait vártuk volna elsősorban. A népének-csonkok csak szükség-megoldások. A kötet egyetlen dallamot ajánl egész évre — talán a zsolozsma responzóriuma mintájára, amelynek dallama szintén mindig azonos. Tehát: kik énekelnék ezeket a magyar gregorián antifónákat? Közülük néhányat talán a templomok énekesei (skólái). (Ez utat törne a latin nyelvű gregorián irányában, melynek újjáéledését Magyarországon és másutt is tapasztaljuk.) Általában mégis introitusra a népénekek valók, áldozásra pedig a szentségi énekek. Ezek ugyan többnyire szentség- imádási énekek s az eucharisztikus ünneplés újszerű eszméit alig tartalmazzák — dehát nemigen nyílik máskor alkalom éneklésükre. — Sokan panaszolják: hogy a szövegek kívánatos alapos reformja csak kis részben valósult meg: a mű alkotói ragaszkodtak a „neobarokk“ eredetihez. Kár az is, hogy élő zeneszerzőtől nem vettek fel szinte semmit, és hogy csak egy műfordító dolgozott, holott akadhatott volna több 95
