Szolgálat 70. (1986)

Eszmék és események - Egy papi közösségi életforma születése (Silvanna Cola)

valósítani az igazságos társadalmi rendet, a szeretet civilizációját. II. János Pál Laborem exercens kezdetű körlevele alapján részletesebben bemutatja a „munka evangéliumát“. Ennek szerves része a munkás személyének elsőbbsége, az igazságos munkabér, a földi javak egyetemes rendeltetése, a szolidaritás és munkásszakszervezetek stb. Végül hangsúlyozza, hogy a kultúrát mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.

A dokumentum befejező része a Magnificatot éneklő Máriát, Jahve „szegényét“ állítja elénk eszményképül, ö teljesen szabad volt, mert teljesen Istentől függött, és hittel együttműködött Isten felszabadító-megszabadító (üdvözítő) tervének megvalósításában. Az üdvösség misztériuma jelen van a történelemben: a meghalt és feltámadt Krisztus által hozott teljes megszabadulás ad értelmet a mai ember gazdasági, társadalmi és politikai felszabadításra irányuló erőfeszítéseknek.

Szabó Ferenc

EGY PAPI, KÖZÖSSÉGI ÉLETFORMA SZÜLETÉSE

Ez a személyes beszámoló rávilágít a papi barátság-testvériség-egység jelentőségére. A fokoláre mozgalom lelkiségét követő papok római találkozóján hangzott el 1982. IV. 30-án, a pápai kihallgatási teremben, mintegy 10.000 pap előtt. A beszámoló szerzője egyike azoknak a papoknak, akik a fokoláre lelkiség hatására 1960-ban elsőnek alkottak papi, testvéri közösségeket. Az írás súlyát, és a benne olvasható, olykor már-már utópisztikusnak tűnő kijelentések valóságértékét viszont az jelzi, hogy a beszámoló elhangzásakor 1982-ben már mintegy 17.000 pap és kispap tartozott a fokoláre lelkiségből táplálkozó papi közösségekhez szerte a világon. így a beszámoló némileg az ő tapasztalatuk összefoglalása is.

Emlékeztek szent Ágoston szavaira, amelyeket évről-évre elismételtek nekünk a lelkigyakorlatokon: si isti et illi, cur non ego? (Ha mindezek képesek voltak arra, hogy szentté, vértanúvá legyenek, én miért ne volnék képes rá) - Velem is így történt:

A papi teendőkben elmerülve éltem ideálokkal, áldozatokkal és sikertelenségekkel teli életemet, amikor találkoztam elkötelezett világi keresztényekkel, közösségekkel... Keresztényekkel, akiknek úgy tűnt, semmi más dolguk sincs, csak az, hogy engem végighallgassanak — később értettem meg, hogy Jézust látták bennem (Mt 25,40). Keresztényekkel, akik a szenvedés pillanataiban sem szűntek meg mosolyogni és szeretni, mert a szenvedés számukra Jézus volt. Keresztényekkel, akik oly örömmel és odaadással végezték a leg- alacsonyabbrendű munkákat is — bár voltak köztük orvosok, mérnökök —, mintha életük legnagyobb feladatát teljesítenék. Igen, mert mint Jézus, Isten akaratát teljesítették. Keresztényekkel, akik nálam sokkal radikálisabban elhagytak apát, anyát, hivatást, otthont, hogy szabadon és kizárólag mások szolgálatának éljenek. Keresztényekkel, akiknek arcáról a legváratlanabb és leglehetetlenebb körülmények sem tudták lehervasztani a mosolyt.

80