Szolgálat 70. (1986)

Az egyház szava - II. János Pál pápa nagycsütörtöki levele

VI. A katekézis, a bűnbánat szentsége és az Eucharisztia

Vianney János-Mária továbbá nagyon komolyan törekedett arra, hogy a hitet átadja és az embereket a megtisztult lelkiismeretre elvezesse. E két szolgálata az Eucharisztiáná! érte el közös célját. Nem kell-e ma is ezekben látnunk a lelkipásztori szolgálat három súlypontját?

Bizonyos ugyan, hogy a cél Isten népének egybegyűjtése az Eucharisztia köré a katekézis és bűnbánattartás segítségével, mégis — a körülményeknek megfelelően — más apostoli kezdeményezések is éppúgy szükségesen. Nemegyszer az kell, hogy valaki évekig egyszerűen ott éljen az emberek között a nem-keresztény életkörülmények közötti hallgatag tanúságtételével. Vagy csak azután szólalunk meg, hogy a fölélesszük hitet a hitetlenekben és közönyösi emberekben, miután behatóan megismerkedtünk az emberekkel, otthonukkal és gondjaikkal. Eszközünk továbbá, hogy — a világi keresztényekkel együtt - szeretetet tanúsítsunk és kiálljunk az igazságosság mellett: így hitünket köny- nyebben elfogadjuk és az élet kovászává is teszik. Ilyenformán számtalan apostoli munkára és kezdeményezésre van mód: ezek előkészítik, illetve folytatják a keresztény oktatást. Maga az arsi plébános is mindent megtett, hogy korszerű és plébániája híveihez alkalmazott módszereket vegyen igénybe. Közben azonban minden törekvését az Eucharisztia felé, valamint a katekézis- re és a kiengesztelődés szentségére irányította.

VII. A kiengesztelődés szolgája

Kétségtelen azonban, hogy az arsi plébánost kiváltképpen a bűnbánat szentségének fáradhatatlan kiszolgálatatása jellemezte és tette híressé. Példája nagyon is megfelelő időben késztet bennünk arra, hogy a kiengesztelődés szolgálatának ismét az őt megillető helyet juttassuk; ezt igen jól megvilágított az 1983-as Püspöki Szinódus. Mert ha nem lesz több megtérés, bűnbánat, bocsánatkérés - s ezeket az Egyház szolgáinak kell fáradhatatlan munkával szorgalmazniuk és a maguk részéről is gyakorolniuk —, akkor az annyira óhajtott megújhodás kérészéletű lesz és csak a felületet érinti.

Az arsi plébános tehát azzal kezdte, hogy hívei akaratát bűnbánatra hajlítsa. Magasztalta az isteni irgalom szépségét. Nem szentelte-e ő maga is egész életét és minden erejét a bűnösök megtérítésének? Ámde Isten irgalma sehol sem nyilvánul meg oly nagy mértékben, mint éppen a gyóntatószékben. Hogyan is zárkózhatott volna el Vianney János-Mária azoktól a gyónóktól, akik mindenünnen jöttek s akikre rendszerint napi tíz órát szentelt, sót tizenötöt vagy még többet. Minden önmegtagadási gyakorlata között kétségtelenül ez volt a legkeményebb, valóságos „martírium“. Megszenvedte a test: gyóntatott hidegben és hőségben, áporodott levegőben. Megszenvedte a lelke: őt magát is gyötörték ugyanis a meggyónt bűnök, de még inkább fájt neki a bűnbánat hiánya: „Én sírok: azt siratom, hogy ti nem sírtok!“ Mégis, a közönyös lelkeket leszámítva — akiket azonban a tőle telhető legnagyobb odaadással vett gon69