Szolgálat 70. (1986)
Az egyház szava - II. János Pál pápa nagycsütörtöki levele
ségükből kiszabadítsa, „istenem, ajándékozz meg plébániám megtérésével. Kívánj, amit akarsz: kész vagyok ezért egész életemen át bármit elszenvedni.“ Kedves Paptestvéreim, a II. Vatikáni zsinat a pap konszekrációját — igen helyesen — a lelkipásztori szolgálat összefüggéseibe állította be. Ebből a tanításból merítve, Vianney Szent János-Máriával együtt mi is Jézus Szívénél és a Szent Szív lelkek iránti szereteténél keressük az ösztönző erőt a lelkipásztori buzgósághoz. Ha nem merítünk ebből a forrásból, az a veszély fenyeget bennünket, hogy gyümölcstelen marad egész szolgálatunk! V. Szolgálatának csodálatos eredményessége Az arsi plébános azonban igen eredményes munkát végzett, majdnem, mint Jézus - az evangélium tanúsága szerint. Jézus egy ilyen papnak, mint Vianney János-Mária volt, aki minden erejét és egész lelkesedését, az ő rendelkezésére bocsátotta, valamiképpen ajándékba adja a lelkeket. Igen nagy számban bízza rá őket. Az arsi plébánia — odaérkezésekor mindössze kétszázötven lelket számlált — egészen megváltozott. Közismert volt, hogy a falu milyen nagy vallási közömbösségben élt, és hogy a férfiak mennyire eltávolodtak a vallásgyakorlattól. A püspök figyelmeztette is Vianney János-Máriát: „Istenszeretet nemigen fogsz találni azon a plébánián; valamicskét majd beléjük oltasz." És íme: igen hamar — e falu határain is túl — ez a plébános nagy sokaság pásztora lett: özönlöttek oda az egész tartományból, sőt Francia- ország minden részéből, de még más országokból is. Feljegyezték, hogy 1858- ban, ebben az egyetlen évben, nyolcvanezren keresték fel! Nemegyszer több napot kellett várni ahhoz, hogy valaki eljuthasson hozzá és meggyónhassa neki bűneit. Az ilyeneket nem valami látványosság csalta oda, nem is az az egyébként feltétlenül igaz hír, hogy csodákat művelt és bámulatos gyógyulások történtek — ezeket ő maga próbálta elrejteni. Vajon mi vezette akkor őket? Az, hogy előre megérezték: egy szent férfivel fognak találkozni, aki csodálatos vezeklő, aki az imában bensőséges kapcsolatba lép Istennel, aki bámulatos belső békét élvez, aki nagy sikerei ellenére mélyen alázatos lelkű. Leginkább azonban az vonzotta a tömegeket, hogy tudták: mélyen belelát a lelkekbe, ezért szava teljesen megfelel benső állapotuknak, és főleg: a gyóntatószékben megszabadítja őket lelkűk terheitől. És valóban, Isten azt az embert választotta ki, hogy a lelkipásztorok példaképe legyen, aki látszatra együgyű volt, szánalomraméltó, törékeny és védtelen és emberileg megvetésre méltó (vö. 1Kor 1,27-29), ezzel szemben megajándékozta őt a kiváló lelki vezető és lelki orvos adottságaival. A mai lelkipásztorok nagy lelki elmagányosodástól szenvednek. De a reménység igazán felgyulladhat bennük, ha az arsi plébánosban látják ezeket a kiváló kegyelmi adottságokat! 68
