Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: A barátság lélektanáról

ságiban is jelen van egy olyan ismeretlen tényező, amelyet mindeddig nem sikerült néven nevezni. Egész sor elmélet próbálkozik azzal, hogy megragadja a barátság lényeges „kötőanyagát".

A nárc'lzmus elmélete szerint a rokonlelkűek vonzzák egymást, pontosabban, a nárcisztikus tendenciák „lökik“ egymás felé az embereket. Eszerint a személy saját magát keresi és szereti a másikban. Bármennyire „orthodox“ is ez a mélylélektani megsejtés, a józan ész és a mindennapi tapasztalat gyakran megcáfolja. Ha valaki ideges és érzékeny természetű, vajmi kevés örömöt talál egy hasonló alkatú barátban. Vagy csak jótulajdonságaink tükröződését látnánk barátainkban? Persze, bizonyos fokú hasonlóság valóban jelen is van a személyekben még a barátság létrejötte előtt. Mégis, minél érettebb, magasabb értelmi szintű és kiegyensúlyozottabb személyiség valaki, annál kevésbé fontos számára, hogy a másikban saját tulajdonságainak tükörképét keresse. Kutatások szerint a barátok egymást valóban hasonlóknak (rokonielkűeknek) észlelik. Más kérdés azonban, hogy rendelkeznek-e valóban azonos jellemvonásokkal? A népi bölcsesség szerint az embert meg lehet ismerni barátjáról. („Madarat tolláról, embert barátjáról.“) Ám itt nemcsak arról lehet szó, hogy hasonlelkűek találtak egymásra, hanem arról is, hogy a huzamosabb együttlét egymáshoz hasonlóvá tette a barátokat.

A személyiségtesztek a barátok között valóban több hasonlóságot mutatnak ki, mint általában. G.W. Allport kiemeli, hogy a barátság szempontjából különösen fontosak azok a személyiségvonások, amelyek megkönnyítik egymás érzésállapotainak feliismerését (empátia). Egyebek közt megemlíti a következőket: (a) Hasonló élettapasztalattal rendelkezők könnyebben megértik egymást. A felnőtt pl. megértheti a kamaszt, fordítva ez aligha képzelhető el. Ugyancsak igaz, hogy az ember könnyebben érti meg azt, amin maga is keresztülment. Itt azonnal levonhatunk két következtetést. Valószínűleg nem lehet igazi barátságról beszélni ott, ahol a korkülönbség túlságosan nagy. A „közös tapasztalat“ pedig arra utalna, hogy kívánatos lenne, hogy a pap barátja legyen szintén pap, vagy egyházi személy, különben sok tapasztalatuk nem lehet közös, (b) A másik vonás, amit Allport fontosnak tart, az értelmi szint. A fejlettebb értelmi képességekkel rendelkező személyek rendszerint jobban Ítélnek másokról.

Meg keil azonban jegyeznünk, hogy nem minden kutatás támasztja alá a „közös vonások“ elméletét. A hasonlóság mellett nagy szerepet játszik a vonzódás is. Innen a másik elmélet:

A komplementer szükségletek elmélete szerint az egyén olyan partnert választ, akinél a legtöbb esélyt látja saját szükségletei kielégítésére. Ez elsősorban a párválasztásnál érvényesülne. Egyik válfaja ennek Edmund Bergler elmélete a „lelki egészségszintek viszonyulásáról“, miszerint két neurotikus vonzza egymást. A személyes kapcsolatokban nincs véletlen, szükségük van egymásra, mégpedig neurotikus alapokon.

30