Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: Barátság Istenne! - Barátság emberrel

kedő, kevély, tapintatlan és önző szeretetünk! Az isteni és emberi szeretet ellentéte nyilvánvaló. Mégis, az előbbi nem rombolja le az utóbbit, hanem feltételezi és kiteljesíti. Isten szeretetének, az ö barátságának elfogadása azt jelenti, hogy lassan, talán hosszas kerülőkkel, felnövünk az Ö szeretetéhez. Ez a növekedés hosszú, fárasztó fejlődési folyamat, amely sokszor válságokon és bukásokon vezet keresztül. Dráma, a szónak igazi értelmében. Minél előbbre van valaki ebben a „kaland“-ban, annál többet veszíthet; a mindent jelentő Isteni Barát elvesztésének lehetősége a halál pillanatáig adva van.

2. A szenthagyomány tanítása

A II. Vatikáni Zsinat egy helyen kifejezetten tanítja, hogy Isten mint barátaihoz szól az emberekhez:

„Jóságában és bölcsességében az Isten úgy határozott, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát (vö. Ef 1,9), melynek alapján Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentléíekben az Atyához járulnak az emberek és az isteni természetben részesülnek (vö. Ef 2,18; 2Pt 1,4). Ebben a kinyilatkoztatásban a láthatatlan Isten (vö. Kol 1,15; Him 1,17) lángoló szeretetének gazdagságából mint barátaihoz szól az emberekhez (vö. Kiv 33,11; Jn 15,14-15), társalog velük (Bár 3,38), hogy őket meghívja és befogadja saját közösségébe“ (Dei Verbum, 2).

Az igazságot, hogy a megigazult ember Isten barátja és házanépe, az Egyház zsinataiban tanította (vö. Denzinger 803). Az egyházatyák úgyanígy vélekedtek. Nagy Szent Gergely pl. így ír: „Mily nagy a Teremtő irgalma! Haszontalan szolgák vagyunk és mégis barátnak hívnak. Mily nagy az ember méltósága, hogy Isten barátja" (Horn. in evang. 2.27.4, PL 76,1206).

Amikor a szenthagyomány Isten és ember barátságáról szól, sokszor utal az Úr Jézus búcsúbeszédében elhangzott szavakra: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, miit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek“ (Jn 15,15). Jézus által és Jézusban maga az Isten ajánl barátságot az embernek az önközlés és szeretet bensőségében. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért“ (Jn 15,13). Az evangélium e soráról Varga László SJ így elmélkedik:

„Nincs semmi olyan visszataszító, mint az akasztott ember, de Krisztus a bitófán egészen más, mert onnan az isteni szeretet halálos szépsége tündöklik és ez a perdöntő érv is igazsága mellett. Aki annyira tud szeretni, aki ennyire a végletekbe tud menni a barátságiban, annak mindig lesznek barátai, annak föltétlenül igaza és hitele van. A szívnek is vannak érvei, amelyeket az értelem nem ismer. Azóta mindazok, akik a tiszta emberséget, a halhatatlan barátságot keresik és akarják, akik érzik magukban a szív lángelméjét, vagyis a fajtánk színe-java, minden században az Övé ... Ezt az isteni minőséget akarta megvalósítani bennünk, és sikerült neki... Ö az Istenember és barátai a megistenült emberek“ (Az Élő Isten, Brüsszel).

13