Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: Barátság Istenne! - Barátság emberrel

3. Az ístenbarátság és az emberek közötti barátság konfliktusa?

A keresztény világszemléletben nyilvánvalóan nem állhat alapvető, elvi ellentétben az Ístenbarátság és az emberek közötti barátság, hiszen mindkettőnek végső forrása és alapja maga az Isteni Jóság. Ezen az elvi síkon igaz az, hogy minél jobban barátja valaki Istennek, annál Inkább barátja az embereknek is, és fordítva. Sajnos ez az elvi megállapítás nem mindig egyezik meg a gyakorlati élet megnyilvánulásaival. Sokszor úgy tűnik, hogy azok, akik Isten barátainak mondják magukat, nem barátai az embernek. Néha pedig azok, akik az emberi barátságot hősi, fokban gyakorolják, az istenibarátságot elvetik, vagy értelmetlennek tartják. De még a hívő, keresztény ember életében its előfordulhat, hogy egy ember barátságát az istenbarátság elé helyezi, miután megélte a két barátságban vállalt elkötelezettség ütközését.

Nem célunk, hogy ezt a problémakört részletesen tárgyaljuk. Itt csupán utalunk arra, hogy milyen irányban találhatjuk meg a gyakorlatban ennek a problémának a megoldását. Mivel a barátság a szeretetnek egyik fajtája, problémánk az istenszeretet és emberszeretet lehetséges konfliktus ára vezethető vissza. A keresztény ember számára a főparancs mindkét szeretettet egybe foglalja, de az istenszeretetnek adja az elsőséget. Erre utal az Úr Jézus is, amikor mondja: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám“ (Mt 10,37). Ugyanakkor János evangélista arra figyelmeztet, hogy isten szeretetünk valóságát pusztán az emberszeretetünk vetületében mérhetjük fel őszintén: „Ha valaki azt állítja, hogy: ,Szeretem az Istent', de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát" (1Jn 4,20). Ugyanez érvényes a barátságra is. Jól írja Prohászka püspök:

„A lelki élet paradox jelenségekkel van tele, és az egymáshoz kapcsolódó, egymásban élő egyéniségek lelkei között az áramindukcióhoz hasonló tünemények játszódnak le, melyekkel önmagukba és egymásba több energiát, több szeretetet, több életet árasztanak. Ezt a közösséget nem a szavak hordozzák, ez az egység más tengelyen jár és az ismeretlen titokzatos lelki affinitások tartományából való ... Isten féltékeny, de csak azokra, akiket az ő imádandó lényén kivül szeretünk. Isten féltékeny, de csak olyan szeretetne, mely bennünket tőle eltávolít" (Élő Vizek Forrása).

4. Jézus és a szentek példája

Jézus egészen bizalmas barátságban élt Atyjával. Ezért vonult el sokszor imádkozni, és néha az egész éjszakát imában töltötte (vö. Lk 6,12). Csak az Atya akaratát kereste, teljes bizalommal és alázattal. Tudta, hogy az Atya mindig meghallgatja őt és tanúskodik mellette. Ezért tudott hatalommal tanítani, gyógyítani és bűnöket megbocsátani. Az Atyát példabeszédeiben nemcsak jóságosnak, hűségesnek, hosszantűrőnek mutatja be, hanem olyan jóbarátnak is, aki egy állhatatosan kérő barát kérését teljesíti (vö. Lk 11,5-8).

14