Szolgálat 69. (1986)
Az egyház szava - A Második Rendkívüli Szinódus zárónyilatkozata
ienes valóságok jogos autonómiáját (vő. GS 36 és egyebütt). Ha így tekintjük, el kell fogadni a jól értelmezett szekularizációt. De ez egészen más, mint az elvilágiasodás: az ember és a világ misztériumának távlatától elvonatkoztató, öntörvényű szemlélete; amely nem veszi figyelembe, elhanyagolja, vagy egyenesen tagadja ezt a távlatot. Ez az önmagában-maradás (immanentizmus) az emberi teljesség leszűkített szemléletéhez, nem igazi szabadsághoz, hanem új bálványimádáshoz, ideológiák rabszolgaságához, és elnyomó rendszerek börtönszerű életéhez vezet. Az elvilágiasodás ellenére jelei vannak a szakrális újraéledésének is. Valóban, ma feltűnőek a transzcendens, az Isten utáni új éhség és szomjazás jelei. Hogy a szakrális visszatérését előmozdítsuk, s egyszersmind a szekularizmust leküz-djük, mutassuk meg az „istenihez“, a misztériumhoz vezető utat. Tárjuk fel korunk embere előtt a hithez vezető igazságokat. Mert, ahogy a Zsinat mondja, az ember önmaga számára is talány, amelyre csak Isten adhat végső és teljes választ (vö. GS 21). Éppen a szekták terjedése veti fel a kérdést: vajon eléggé kiemeljük-e a „szent“ iránti érzéket? 2. Isten misztériuma Jézus által a Szentiélekben Az egyház elsődleges feladata, hogy a Szentlélek ösztönzésére hirdesse az örömhírt: Isten kiválaszt, megbocsát és szeret. A megváltás történetében nyilvánult ez ki, és az idők teljességében Jézus Krisztus által érte el a csúcspontját. A Lélek erejében ezt mint üdvösséget kell felkínálni és átadni az embereknek. Krisztus a nemzetek világossága! Az egyháznak vigyáznia kell tehát, hogy amikor az evangéliumot hirdeti, ott tündököljön ez a fény a saját arcán (vö. LG 1). Az egyház hitelesebbé válik, ha kevesebbet beszél magáról és egyre inkább (hirdeti a keresztre feszített Jézust (1Kor 2,2), saját életével is tanúskodva róla. így szentség az egyház, azaz jele és eszköze az Istennel való egyesülésnek, valamint az emberek egymásközti egységének és engesztelődésé- nek. A H. Vatikáni Zsinat egyházképe háromságos és Krisztus-központú. Jézus Krisztus az Isten Fia és az új Ádám. Ezért egyszerre nyilvánítja ki Istennek és az embernek s magasztos hivatásának misztériumát (vö. GS 22). Az Isten Fia emberré lett, hogy az embereket Isten gyermekeivé tegye. Az ember ez által az Istenhez fűző családi viszonya által emelkedik a legmagasabb méltóságra. Amiért is Krisztust prédikálva az ember üdvét hirdeti az egyház. 3. Az egyház misztériuma Az egyház egész jelentősége Krisztushoz való kapcsolatából ered. A Zsinat többféle módon állítja elénk az egyházat: Isten népe, Krisztus teste, Krisztus jegyese, a Szentlélek temploma, Isten családja. A leírások egymást kölcsönösen kiegészítik és Krisztus, illetve a Krisztusban élő egyház misztériumának fényében értendők. A tévesen egyoldalú szemléletet, amely az egyházat pusztán hierarchiának tekinti, nem helyettesíthetjük egy másik, ugyanúgy egyoldalú szociológiai elképzeléssel. Jézus Krisztus mindig jelen van egyházában; 'v 61 4 M
