Szolgálat 69. (1986)
Tanulmányok - Oláh Miklós: Húsvét örömhíre és megélése
2. A feltámadás kozmikus jelentősége Jézus feltámadásának egyenesen kozmikus jelentősége van, valójában újjá teremtette a világot. Berdjajev írja: „Minden élet a világban, az egész emberiség élete megváltozott, mássá vált Krisztus eljövetelével. Új teremtést jelent. Képességeink korlátozottságára vall, hogy ezt nem látjuk földi szemeinkkel.“ A vak ember világa annyi, amennyit kinyújtott kezeivel elérhet. Ami azon túl van, azt legfeljebb hallomásból ismeri. De milyen sokat hozzáad tapogatásá- nak világához a hallás útján kapott információ! Ezt a tágabb világot ugyan nem látja, nem tapintja, csak hallott róla; de emiatt az nem kevésbé valóságos és igaz! Mi sem tapinthatjuk Isten országát vagy a feltámadást, de híre — megbízható forrásokból - már ugyancsak eljutott hozzánk. A hit tömeges elvesztése nyomán fellépő alkoholizmus, narkománia, öngyilkosság-hullám konkrét bizonysága annak, hogy a Megváltó nélkül nincs kiút. Az emberiség kollektive is valamiféle kábulatban botorkál előre, és már kezében tartja az öngyiikos eszközöket. Pedig van kiút és orvoslás! Húsvét az egész emberiség egzodusá- nak, pászkájának az ünnepe. Krisztus a mi pászkánk (= átmenetünk, szabadulásunk), aki beteljesíti az ígéreteket és megvalósíttatja velünk az utolsó kivonulást a halálból az életre. O. Clement írja: „Húsvét az Egyház hite számára már parúzia is, nem végső megvalósulásában, hanem a történelem titokzatos szívében.“ A feltámadás, Krisztus pászkája a „nyolcadik nap“-hoz tartozó esemény, a nyolcadik nap kezdete, amikor megkezdődik a soha le nem nyugvó nap világossága. Minden szentség ebben részesít, mindegyik — kiváltképpen az eucharisztia - ebbe vezet be. Ezért szerepel feltámadásunk, átmenetünk a földről az égbe, a halálból az életre múlt időben a liturgikus szövegekben. Közös, hiteles krisztusi emberélménye minden kereszténynek. A múlt időben megénekelt közös kivonulásunk Krisztussal nemcsak a jövő teljesülésének bizonyosságát jelzi, nemcsak isten győzelmes erejét, amely a jövőben fog véglegesen érvényesülni. Már a jelenünkben vereséget szenvedtek a halál erői. Ez akkor is igaz, ha a győzelmes jelen még törékeny állapot, amely újra lelki halálba dermedhet. Akkor is, ha a győzelmes krisztusi élet köntöse szakadozott is! „A halál legyőzetését ünnepeljük, + a pokolnak megrontását, + más, örök életnek kezdetét -f- és örvendve magasztaljuk + ezek kegyes eszközlő- jét“ (Húsvéti kánon). A keleti egyház liturgikus szövegei előszeretettel nevezik Krisztust „diadalmas hadvezérének. Ez az elnevezés a húsvéti eseményben és az egyház hús- vétias tudatában gyökerezik. Amikor az első halandó test halhatatlanságba öltözött, akkor megkezdődött az írás beteljesedése: „A győzelem elnyelte a halált“ (1Kor 15,55). Teljessé akkor lesz ez a győzelem, amikor „utolsó ellenségként a halál semmisül meg“ (uo. 15,26). Mirajtunk serp uralkodik már a halál a régi teljhatalommal. Bár mindnyájunknak meg kell halnunk, tudjuk, hogy „a halál hatalma nem tarthatja többé fogságában a halandókat, mert 38
